Közeli helyeken

Jelentős leletegyüttes, közte sisak, szablya és fokos került elő, illetve emberi csontok is. Továbbá sikerült épségben felhozni az eredetileg a kúthoz tartozott itatóvályút, amiről biztosan tudható, hogy Zrínyi Miklós is itatta belőle a lovát.

 

A Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U12-es csapata nyerte meg a „Danone Focikupa a Gyermekekért” torna pécsi regionális döntőjét. A somogyi fiatalok a fináléban a házigazdákat, a PMFC csapatát győzték le 0:1-re, így ők vehetnek részt a kupa június 10-i, budapesti országos döntőjében. 

Duplázzák az elefántdübörgést Somogyban. A hétvégi nagysikerű kaposvári koncert után Nagyatádon is ingyenes dübörgésre várják a Karthago rajongóit. 

A somogyi emberek életkörülményeinek javítását, a helyi gazdaság versenyképességének fejlesztését szolgálják a Terület- és településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatai – mondta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár a Kaposvári Vármegyeházán. 

A Tour de Balaton határozottan nem verseny, hanem egy kellemes bringatúra, amelyet ebben az évben is öt távon rendezett meg a Vuelta Sportiroda. A nagyobb távokon ezernél is több kerékpáros tette meg a kilométereket, nem mindennapi látványt nyújtva ezzel azoknak, akik ezt a napot a Balaton partján töltötték. 

Nem mindennapi látványban lehet része annak, aki ellátogat Balatonszéplakra. Van egy ház, amelyet a feje tetejére állítottak. A plafonról lógnak le a használati tárgyak, szinte beleszédül az ember a látványba. 

Tizedszer rendezik meg a jegyespárok ünnepét a badacsonyi Rózsakőnél. A szerelmesek kövének is nevezett sziklánál jegyzik el egymást a pünkösdi ceremónián részt vevő párok június első vasárnapján. 

Ebben az évben már második alkalommal rendezte meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a pécsi katasztrófavédelmi kirendeltség a lépcsőfutó bajnokságot. A helyszín a pécsi TV-torony volt, ahol 438 lépcsőfok és 75 méteres magasság várta a tűzoltókat. 

Jövő  héten csütörtök és szombat között 14. alkalommal rendezik meg Pécsett az országos sporttudományi kongresszust, amelynek jelmondata ezúttal: sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában. 

Modern “ruhát” kap a pécsi tv-torony: az új díszkivilágítást pécsi gyárban készítik, pécsiek szerelik, ráadásul a jövőben a pécsiek dönthetik el, milyen színekben pompázzon nap mint nap a város fölött magasodó iránytű, a megyeszékhely egyik jelképe. 

Hatszáz hajó részvételével az évtized legizgalmasabb versenye várható az idei, 49. Kékszalag Erste World Nagydíj vitorlásversenyen, amely július 6-án reggel 9 órakor rajtol Balatonfüredről. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke az esemény sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő versenye, egy legenda, ezért minden vitorlázó vágya, hogy részt vegyen rajta. Az idei regatta érdekessége, hogy együtt küzdenek a legszebb, felújított klasszikus hajók és a 21. századi technológia csodái, a karbonból készült, a szél sebességénél is gyorsabb, többtestű vitorlások. 

Megkezdődött a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának (PTE-GYTK) 450 millió forintos átfogó fejlesztése - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel. A közleményben kiemelték: a PTE számára a Modern városok program keretében 24 milliárd forintos forrás nyílt meg az egyetem versenyképességének javítására, az idegen nyelvű oktatási és szolgáltatási portfolió fejlesztésére, a külföldi hallgatók számának jelentős növelésére és a kutatási potenciál erősítésére. 

Tízéves az Ördögkatlan Fesztivál: az idén augusztus 1. és 5. között megvalósuló dél-baranyai rendezvény a múltat is megidézi majd, de új programokkal is készülnek a szervezők - hangzott el az M1-en. Bérczes László, az egyik főszervező elmondta: 6-700 programmal várják a közönséget az idei fesztiválon, amelynek díszvendége Kolonits Klára operaénekes és Dinyés Dániel zeneszerző lesz. A Nagyharsányba, Kisharsányba, Beremendre és Villánykövesdre látogatókat számos kulturális program várja az ötnapos rendezvény alkalmával. 

Strandolásra is alkalmas, 20 Celsius-fok körüli hőmérsékletű víz várja a Balatonhoz érkezőket a hétvégén. További jó hír, hogy az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének mérései szerint a következő hónapokban, a nyári strandszezonban a tó vízminősége – hasonlóan az elmúlt évekhez – kiváló lesz. Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetének kutatói 2017. május 23-án végighajózták a tavat, Siófok, Tihany, Zánka, Szigliget és Keszthely térségében helyszíni méréseket végeztek, és vízmintákat szállítottak a tihanyi laboratóriumba – tájékoztat honlapján a Magyar Tudományos Akadémia. 

Indul az 5. MOL Nagyon Balaton, amely nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárokat és több száz hazai előadót, valamint gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra. 

Több tízezer embert várnak a tegnap este kezdődött kaposvári Rippl-Rónai Fesztiválra. Az utcatárlaton idén is alkotás közben leshetik meg az érdeklődők művészeket.

Mintegy ötezer látogatót várnak a 23. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozatra június 3-án és 4-én - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtökön a villányi borvidékhez tartozó község turisztikai egyesületének elnöke. 

Pultosokat, felszolgálókat, konyhai kisegítő személyzetet és szakácsokat is toboroznak a Balaton-partra. Az ország nagyobb településeit végigjárva próbálnak a fejvadászok a nyári szezonra, sőt éves állásra munkaerőt találni.

Somogyban is egyre égetőbb problémát jelent a nővérhiány – tudta meg a sonline. A Kaposi Mór Oktató Kórház mindhárom telephelyén, így Kaposváron, Marcaliban és Mosdóson 1300 ápoló dolgozik nap, mint nap a betegekért, de még körülbelül 130-ra volna szükség, hogy minden üres helyet feltölthessenek – közölte a lappal az egészségügyi intézmény ápolási igazgatója.

Nem mindennapi látványban lehet része annak, aki ellátogat Balatonszéplakra. Van ott egy ház, amelyet a feje tetejére állították. A plafonról lógnak le a használati tárgyak, szinte beleszédül az ember a látványba.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!