Közeli helyeken

November végén ismét Siófokra várja Somogy megye polgármestereit és jegyzőit a Somogy Megyei Önkormányzat és a Somogy Megyei Kormányhivatal.

Somogyban három településen, Baranyában kettőn kell így, vagy úgy újra voksolni vasárnap. Jogerőssé vált, hogy vasárnap tíz településen kell megismételni az önkormányzati választás szavazását - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfői adataiból.

Naponta rövidebb ideig üzemel és már csak óránként közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között.

A korábban tervezettnél három héttel tovább, december 1-jéig látogatható a Munkácsy Mihály műveiből májusban nyílt kiállítás a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában.

Nyilatkozatot tett közzé közösségi oldalán a Balaton Sound szervezőgárdája, mely szerint jövőre változatlan időpontban tartják meg az elektronikus zenei fesztivált Zamárdiban.

Meghirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákat, a becslések szerint még mindig minden ötödik autóst érint a január 1-jei évforduló. Az új díjakról november 11-ig kell tájékoztatni az ügyfeleket.

A Pécsi Ítélőtábla döntése szerint november 10-én meg kell ismételni a polgármester- és képviselőválasztást a Zala megyei Várföldén, ahol az önkormányzati választást megelőzően, rövid idő alatt, több mint 50 százalékkal növekedett a bejelentkezettek száma.

Természetvédelmi együttműködés eredményeként egy öreg és egy fiatal mentett parlagi sast engednek szabadon november 6-án a Jászberényi Sasközpontból. A fiatal sast lakossági bejelentés alapján találták Somogyvámos közelében, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósághoz került.

Sok napsütés nem várható, a hőmérsékletek azonban ismét az átlagos felett alakulnak.
 

A Szennai Fekete László Általános Iskola - Zselic Alapfokú Művészeti Iskola két csoportja, a kisebb gyermekekből álló Dönögék, és a nagyobbak alkotta Ördögcérna csoport produkciójának részleteit pénteken este láthatta a közönség a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsorában.
 

Megjelent a KSH hulladékszállítási elemzése. E szerint egyre környezettudatosabbak vagyunk, és egyre több a külön, szelektíven válogatott hulladék.
 

Elfogadta az Összetartozunk címet viselő várospolitikai programot az alakuló ülés utáni első közgyűlésen a városi képviselő testület. A széksorok viszont foghíjasak voltak, ugyanis a kompenzációs listáról mandátumot szerzett ellenzéki képviselők több mint két héttel a választás után sem jutottak egyetértésre abban, hogy kik üljenek be a képviselőtestületbe, így ahelyett, hogy a város ügyeivel foglalkoznának, egymással vitáznak.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara a KÖVET Egyesület kampányához csatlakozva és a Jane Goodall Intézet munkáját segítve, megkezdte mobil-visszagyűjtő akcióját.

Somogyudvarhelyen a Szabadság téren egy óvoda kazánházában keletkezett tűz okozott riadalmat szerda délelőtt.

Véget ért a hét hónapig tartó viharjelzési szezon csütörtökön az ország nagy tavainál, az idén a szolgáltatás bekapcsolására a sokéves átlagnál jóval rövidebb ideig volt szükség – közölte a meteorológiai szolgálat, a balatoni vízirendészet és a katasztrófavédelem.

Megyénkben is egyre komolyabb nehézséget jelent a szakképzett dolgozók hiánya: a cégek minden lehetőséget megragadnak, hogy vonzóbbá tegyék tevékenységüket a pályaválasztók előtt; novemberben a Modern Gyárak Éjszakájára készülnek Somogy három településén, négy vállalkozásnál.

 

Mindenszentek és a Halottak napja alkalmával jelentősen megnövekszik az utakon az autósok száma, mindenki ellátogat a temetőkbe, hogy elhunyt szeretteire emlékezzen. Kaposváron már évek óta a polgárőrök is vigyázzák a látogatók biztonságát.

Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az MTI-vel.

Megalakult Pécs város közgyűlése, a csütörtöki alakuló ülésen letette hivatali esküjét Péterffy Attila, a több ellenzéki párt által támogatott Mindenki Pécsért Egyesület jelöltjeként megválasztott polgármester, átvették mandátumukat és szintén esküt tettek az önkormányzati képviselők.

Rajzokkal fejezhetik ki véleményüket a somogyi gyermekek időről-időre egy-egy téma kapcsán, megyei verseny keretében. Most a diabétesz kapja a főszerepet.
 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!