Közeli helyeken

Exkluzív előadásokkal és koncerttel várja a közönséget június 8. és 17. között A POSZT bemutatja című sorozat, amelyet a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjával párhuzamosan a pécsi Kodály Központban rendeznek meg. 

Helyi szennyezések felszámolását, az ivóvízkészletek számára kockázatot jelentő negatív hatások kiküszöbölését célzó programhoz csatlakozott Baranya megye. Mivel a megyében is számos olyan érintett terület található, ahol a korábbi ipari vagy bányászati tevékenységek következtében szennyeződés maradt, a Baranya Megyei Önkormányzat olasz, francia, finn és görög partnerekkel közösen valósítja meg a TANIA nevű projektet, amelynek keretében nanotechnológiát (molekuláris szinten ható módszert) alkalmaznak.

Ritka régészeti leleteket találtak a Kaposvár megközelítését támogató R67-es gyorsút, Kaposfüred és Látrány elkerülő utak közötti szakasz nyomvonalának megelőző feltárásán.  A próbafeltárásokat végző Lekri Group Kft. munkatársai Magyaregres mellett nagy területen találtak rézkori, bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket és településmaradványokat.

Az emberi egészség-, a természeti- és épített környezetünk megóvása, a vízkészlet gazdálkodás optimalizálása, illetve a mezőgazdasági termelés adaptálása tekinthetőek megyénkben is az elsődleges célkitűzéseknek- hangzott el péntek délelőtt a kaposvári Vármegyeházán a Somogy Megyei Éghajlatváltozási Platform alakuló ülésén. 

Kaposvár 22 milliárd forintot költ zöld város programjára a következő három évben, a beruházásokhoz a Magyar Villamos Művek Zrt.-től (MVM) szakmai segítséget kap a céggel pénteken kötött megállapodás értelmében - tájékoztatott a polgármesteri hivatal. 

El akarták rabolni a haragos család nőtagját, hogy prostitúcióra kényszerítsék, de lebuktak. A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség őrizetét, majd előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a két kaposvári férfinak, akik 2017. február végén a velük haragos viszonyban lévő család egyik nőtagját megpróbálták erőszakkal a személygépkocsijukba kényszeríteni, hogy magukkal vigyék Angliába prostituáltnak. 

Az építési engedélyek birtokában akár már májusban megkezdheti az internet hálózat kiépítését az Opticon Kft. a kecskeméti, a szolnoki és a siófoki járásban - tájékoztatta az MTI-t a projektvezető. A több mint 1,3 milliárd forintos beruházással megvalósított projekt mintegy 766 millió forint európai uniós támogatásban részesült. 

A jelenlegi vezető, Kollár Lajos az egyetlen jelölt a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöki posztjára. Az MVSZ tisztújító közgyűlésére március 30-án kerül sor - áll az MVSZ közleményében. A civilben érsebész professzor 2013 óta vezeti a szövetséget. 

Átadták a kaposvári vasútállomás 1,6 milliárd forintból megújult épületét. Az épületben kormányablak nyílt a környéken élők minél magasabb szintű kiszolgálására.

Kábítószer birtoklásának meglapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 34 éves pécsi férfival szemben, akinek garázsából csaknem fél kilogramm amfetaminpasztát foglaltak le - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Az ellenőrzött kerékpárosok több mint negyedénél találtak szabálytalanságot a nagyatádi rendőrök. A szerdai ellenőrzésen megcsípett szabálytalankodókat figyelmeztetésben részesítették. Az ellenőrzés-sorozatban 20 kerékpárossal szemben intézkedtek. 

2017-ben évszakot váltva, ősszel szervezi meg a Földművelésügyi Minisztérium Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akcióját, amellyel az ország a nemzetközi Takarítási Világnaphoz csatlakozik. A TeSzedd! évek óta az ország legnagyobb és legsikeresebb közösségi környezetvédelmi akciója, amelyre idén immár 7. alkalommal kerül sor. 

Ebben az esztendőben immár huszonötödször hirdetik meg a felmenő rendszerű országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt. Az 5-13. évfolyamos diákok két korcsoportban, négyfős csapatokban indulnak el az országos elsőségért. 

Éles helyzetben gyakorolhatták a Kaposvári Egyetemen a  33. Országos Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciára készülő fiatal kutatók a megmérettetésen való szereplést-írja a sonline.hu. A somogyi kampuszon Tehetség Nap keretében ismertették a fiatalok pályamunkáikat az egyetem polgáraival. 

A Busójárás minden napján ellenőrizték a kitelepült kereskedőket és vendéglátósokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai.  A kereskedők, vendéglátósok egy részét az sem zavarta a nyugta nélküli értékesítésben, hogy a szomszéd sátorban éppen ellenőrzés folyt. 

Falugazdász-szolgáltatással bővült a kaposvári Nagypiac, így az őstermelők valamint a kamarai tagok helyben is elintézhetik ügyeiket-írja a sonline.hu. Hivatalosan kedden indították el a programot, a termelők egymás után érkeztek az új fedett csarnokban található irodába. 

 Hamarosan visszaköltöztetik a pécsi belváros tereire, utcáira a dézsás növényeket, várhatóan április 10. és 14. között érkeznek meg a teherautók, amelyek a nagyméretű dézsás növényeket viszik majd a belvárosba. Nagy Ervin, a város főkertésze a pécsma. hu, érdeklődésére elmondta, a teleltetést jól viselték a növények, az összes remek állapotban van. 

A Duna-Dráva Nemzeti Park területét képező Béda-Karapancsa tájegységben a természetvédelmi őrszolgálat tagjai új előfordulási helyeit találták meg a védett Duna-völgyi csillagvirágnak. Az új lelőhelyein több ezer tő példányt számoltak ebből a kora tavasszal nyíló, sötétlila virágú, dekoratív növényből, mely jellegzetesen közép-európai flóraelem. 

Sorra pusztultak el a méhcsaládok a megyében, jelenleg is azon dolgoznak a szaktanácsadók Somogyban, hogy felmérjék a károk mértékét – mondta Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke a Sonline-nak. Aki nem téliesítette a kaptárakat megfelelően, ott várható volt az elhullás. 

Mobil inkubátort adományozott kedden az Egy Szív a Gyermekekért Alapítvány a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Mátrix Osztályának-írja a kaposvarmost.hu. A berendezést Dr. Élő Gábor, az alapítvány kuratóriumi titkára adta át Dr. Major Andrea osztályvezető főorvosnak. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!