Közeli helyeken

A Keret Alkotó Csoport és a Fogd a Kezem Alapítvány néhány pécsi egyetemistával karöltve egy érzékenyítő előadáson dolgozik. Melynek célja az értelmükben akadályozottak szélesebb körű elfogadása. 

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara a keresztfélévtől a Pécsi Képzési Központjában is elindítja legnépszerűbb képzéseit. A PTE KPVK nyílt napot szervezett Pécsi Képzési Központjában, mivel a Kar a keresztfélévtől ezen a képzési helyszínen is elindítja azokat a szakokat, melyek a PTE intézményi keretein belül eddig csak Szekszárdon voltak elérhetők. Így februártól már a baranyai megyeszékhelyen is lehet majd az alsófokú pedagógusképzésekre, csecsemő és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanító alapszakokra, valamint szőlész-borász felsőoktatási szakképzésre jelentkezni nappali és levelező tagozaton egyaránt.

Befejeződött az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 96-os kilométerszelvények közötti felújítási munka és így jövő hétfőn a délelőtti óráktól a közlekedők már a felújított pályaszakaszt használhatják – jelezte közleményben a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Nincs minden településen mentőcsoport. A somogyi 240 községből csak 112 tudott ilyet felállítani, hangzott el a Dráva Hullám vekker című műsorában, csütörtökön. A jó hír az, hogy nem is kell mindenhova, csak ahol veszélyforrás van, de rossz hír, hogy a helyi vízkár által érintett településeknek is csak közel 90%-án létezik ilyen sejt.
 

Biró Norbertet választotta ismét elnökévé a Somogy Megyei Közgyűlés a 2019. évi önkormányzati választást követő pénteki alakuló ülésén. A testületben két barcsi is helyet kapott.
 

Más nevében csináltak profilokat, majd onnan fenyegetőztek a huszonéves férfiak, Nagyatádon emeltek vádat ellenük.

Szexuális kényszerítés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki fényképekkel zsarolt egy társkereső oldalon megismert nőt - közölte a Baranya megyei főügyész. Varga-Koritár György azt írta, a fiatal nő egy olyan országos társkereső oldalon került kapcsolatba a vádlottal, amelynek segítségével a férfiak anyagi támogatást biztosíthatnak fiatal lányoknak.

A választási eredményekről, és az azokat beárnyékoló gyanús esetekről tartott sajtótájékoztatót a Jobbik kedden délután, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének alakuló ülését követően – számolt be a pecsma.hu. A lap megjegyzi: Pécsen éppen az ellenzék nyert.

Idén már a XII. Kálmán Imre Emléknapokat rendezik meg Siófokon, Kálmán Imre szülőhelyén. A programsorozat hagyományosan a legendás zeneszerző születésnapján, a Magyar Operett Napján kezdődött.

Csurka László Jászai Mari-díjas színművész átvette Szita Károly polgármestertől a Szabadságért Kaposvár Emlékérmet a somogyi megyeszékhelyen. 56 forradalma ma is megtartó erő, közös örökségünk, mely felemel és büszkévé tesz.

Több hajó is útra kelt a Sió-csatornán, kihasználva a Sió-zsilip rövid ideig tartó nyitását, hogy eljusson a Dunáról a Balatonba, illetve a Balatonról a Dunára a vízszintszabályozó műtárgyak átépítése miatt kezdődő mintegy két éves közlekedési zárlat előtt.

Több gépkocsi is összeütközött eddig tisztázatlan okokból szerda délelőtt a 67-es számú főútvonal 66. kilométerszelvényében. Egy ember beszorult az egyik járműbe, őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző kaposvári hivatásos tűzoltók.

Idén 46 ország 75 dokumentumfilmje mellett közönségtalálkozó, szakértői beszélgetés és mesterkurzus is várja a közönséget a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, amelyet november 12. és 17. között rendeznek meg Budapesten.

A Vidnyánszky Attila rendezésében megvalósuló Buborékok című vígjáték bemutatójával nyílik meg a csaknem tízmilliárd forintból megújult, kibővített kaposvári Csiky Gergely Színház november 13-án - közölte a teátrum igazgatóhelyettese az MTI-vel.

Több somogyi településen is új választásra kell készülni a következő hetekben. Kisberényben az önkormányzati választások előtti hetekben csaknem megduplázódott a helyi lakcímmel rendelkező, választásra jogosultak száma, emiatt megsemmisítették a választási eredményeket és új választást írtak ki november 10-ére. 

Őri Lászlót, a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetőjét, Pécs korábbi alpolgármesterét választották a Baranya Megyei Közgyűlés elnökévé - tájékoztatta az önkormányzat hivatala kedden az MTI-t.

Elfogtak és őrizetbe vettek egy emberöléssel gyanúsítható pécsi férfit - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden délelőtt a police.hu oldalon.

Október 23-án, november elsején és az őszi szünet ideje alatt is változik a helyközi járatok közlekedési rendje.
 

Tanfolyam formájában testesült meg a Siófoki Szakképzési Centrum és a zamárdi pálinka fenegyerek kapcsolata. A centrum most először indított gyümölcspálinka gyártó tanfolyamot, ami azoknak is hasznos lehet, akiket a növényi párlatok készítése vonz.

Véget értek a szüretek, jön az értékelés és összegzés időszaka. Úgy tűnik elmaradt a szőlő túltermelési válság, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is, így a borexport is segít levezetni az elmúlt két év alatt felhalmozódott hazai borkészleteket.
 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!