Közeli helyeken

Nemrég Kaposvár belterületén egy alkalmi árus zoknit akart eladni egy férfinak. Amikor a sértett kinyitotta a pénztárcáját, a tolvaj kirántotta a benne lévő összes pénzt és elfutott.

A Fonyódi Járási Ügyészség testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső férfival szemben, aki hat és fél év szabadságvesztés büntetés kitöltését követően visszaköltözött korábbi élettársához és ahogy korábban is, újból nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki.

Újabb sikerekkel büszkélkedhet a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium. Az idei tanév Ágazati és Ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén az Erdészeti és Vadgazdálkodási ismeretek tantárgy döntőjébe jutott két diákjuk is, Sudár Gergő és Kurdi Dominik 12. osztályos erdész tanulók.

Szita Károly polgármester a kaposvári élelmiszeripari mérnökképzés elindításáról tárgyalt Gyuricza Csabával, a MATE rektorával – olvasható a Kaposvár Most honlapján.

Gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival, farsangi felvonulással vette kezdetét csütörtökön délután a mohácsi busójárás, melynek keretében hat napon át 64 busócsoport minden eddiginél több, 2000 maskarása űzi a telet a Duna-parti városban.

Baranya megye közútjain február 14-e és 20-a között összesen 49 közlekedési baleset történt, amelyből kettő személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek során egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült – számol be róla Pécsiújság.hu.

A Volánbusz járműpark fiatalítási programjának köszönhetően négy darab nagy befogadóképességű, szóló kivitelű, Volvo 8900 típusú autóbusszal gyarapodott a somogyi gépjárműpark, jelentős színvonal-emelkedést eredményezve a megye helyközi közlekedésében.

A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást két balatonszárszói férfi ellen, akiknél a padláson 400 kilónyi agancs lapult.

 

Enyhén csökken a szennyvizekben a koronavírus örökítő anyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a közösségi oldalán szerdán.

A 43. Tour de Hongrie, a magyar országúti kerékpáros körverseny szervezőbizottsága ma  mutatja be az idei útvonalat. Azt már tudni, hogy Kaposvár, Balatonlelle, Pécs, és Nagykanizsa is az érintett települések között szerepel.

Megkezdődött a faapríték-tüzelésű biomassza fűtőmű építése Kaposváron, a Füredi út mentén. Szita Károly polgármester a tavaly decemberi közgyűlésen jelentette be, hogy a kormány 4,5 milliárd forintnyi támogatásának köszönhetően megkezdődhet az építkezés.

 

Immár tizenötödik alkalommal rendezik meg a Ritka Betegségek Világnapját, mely hagyományosan minden év februárjának utolsó hétvégéjére esik. A Zsolnay Kulturális Negyedben sok-sok érdekességgel, szakmai konferenciával, kiállítással, családi programokkal várják az érdeklődőket február 26-án.  

Az Egy cica útmutatója kis gazdiknak című, csak nemrég megjelent művet, már több száz gyermek és szülő olvasta. A szerző Balatonyi Lilla még csak 27 éves, de az állatorvosi egyetem elvégzése óta máris három könyvét adták ki, sőt negyedik műve is lassan a boltok polcaira kerül.
 

Balatonföldvár Önkormányzata korábban azért kezdeményezte az eljárást, mert fejleszteni szeretnék a kikötőt. A Pécsi Törvényszék szerint a kisajátítási eljárás kezdeményezését megelőző önkormányzati és kormányhivatali eljárás is szabálytalan volt.

Megközelítőleg 11 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon, ez jelentős csökkenés a tavalyi felmérés adataihoz képest - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME) hétfőn az MTI-vel. Az MME január végén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez.

A koronavírus-járvány miatt két év kihagyás után szervezik meg újra Nagykanizsán március 25-től a Tavaszi Művészeti Fesztivált, amelynek keretében színházi és zenei produkciók mellett kiállítással is várják a közönséget - mondta el a rendezvénysorozat hétfői sajtótájékoztatóján a Kanizsai Kulturális Központ (KKK) igazgatója.

Huszonkilenc segélykérő hívás érkezett a hétvége folyamán a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központjába. Tizenkét esetben tűzesethez, tizenkét alkalommal műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók.

Évről-évre növekszik Nagyatád adóerő-képessége is – ez derül ki a képviselő-testület eheti ülésére összeállított előterjesztésből. 2018-as adat szerint a szomszédvár településen 23. 905 forint jutott egy lakosra a városban működő vállalkozások gazdasági teljesítménye alapján, majd 2022-re ez átlépte a 29 ezer forintos határt lakosonként.

„A nyugállományúak egy életen át szolgálták a Magyar Honvédséget. Szükségünk van a tapasztalatukra, egyben kötelességünk gondoskodni róluk” – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Pécsen, a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok számára tartott fórumbeszélgetés sorozat legutóbbi állomásán.

Bokorba bújt a jogsi nélkül furikázó férfi a rendőrök elől.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!