Közeli helyeken

Ay új tervezett körgyűrű összekötést biztosít majd az ország nyugati és keleti végei között, többek közt Kaposvár, Szigetvár és Pécs között is kapcsolódást teremtve, hangzott el egy szigetvári fórumon.

Önmagán túlmutató jelentőséggel bír az ipari parkok létrehozása, ugyanis ezek hozzájárulnak azon versenyképes, beruházásbarát környezet további erősítéséhez, amelynek nyomán a magyar gazdaság tavaly a válság ellenére is rekordévet zárhatott - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Csurgón.

Ma kezdődik az okosparkolási rendszer kiépítése Pécsen, a speciális szenzorokat először a Centrum parkolóba és a Czinderi utcába telepítik a szakemberek – közölte az önkormányzat. A rendszer nemcsak a sofőröket fogja segíteni a szabad parkolóhelyek felkutatásában, hanem hozzájárul a belvárosi levegő- és zajszennyezés csökkentéséhez is.

Ezúttal kemény fába vágták a fejszéjüket a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai: egy mecenatúra pályázatnak köszönhetően filmet forgatnak, melyben a Balaton és vízgyűjtőjének legfontosabb vízi inváziós fajait mutatják majd be – olvasható a balaton.hu-n.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 3,5 milliárd forintból folytatódhat a foglalkoztatás-fejlesztés Somogy megyében, a megvalósítást célzó konzorciumi szerződés aláírására szerda délelőtt került sor a kaposvári Vármegyeházán – olvasható a megyei önkormányzat hivatalos honlapján.

Március 19-én, szombaton rendezik meg a Sopia-NET Orfű Rally az InterCars és KGÉP kupákért megnevezésű Magyar Nemzeti Autósport Szövetség országos bajnokságába tartozó autóverseny futamot. A program útlezárásokkal társul, érdemes időben készülni rá.

 

A mindszentgodisai Caadex Kft. építőipari “okos állványt” fejleszt 640 millió forintból, amely képes figyelmeztetni használóját, ha az összeállítás során hiba történt, vagy az állványrendszer karbantartást igényel – közölte a társaság az MTI-vel.

 

Márciusban is látogatható a szigetvári Zrínyi-vár, ráadásul 13-án a Siklósi vár csapata vendégeskedett Szigetváron, 15-én pedig ünnepi program várta a látogatókat.

Két hosszú járvány sújtotta év után Pécs végre ismét méltóképp emlékezhetett a szabadság hőseire, írta a pecsma.hu. A lap tudósítása szerint a három ürakor kezdődött városi ünnepségek után, este, ahogy az már hagyomány, magyar szerzők műveivel, köztük egy pécsi kötődésű darabbal tisztelgett a nemzeti ünnep szellemisége előtt a Pannon Filharmonikusok zenekar. 

A tihanyi székhelyű Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) fő feladata az édesvizek környezettani kutatása. Ennek keretében vizsgálják a Balaton és vízgyűjtőjének élővilágát, annak változásait, életfolyamatait, anyagforgalmi sajátosságait.

 

A szárazság miatt tovább romlott az őszi vetések állapota, és nem csak a csapadékhiányt, hanem a gyakori szeles időjárást, valamint a fagyokat is megsínylik a növények - írta a bama.hu.

 

A munkanap áthelyezés miatt március 26-án szombaton a kormányablakok is nyitva lesznek – közölte Facebook-oldalán a Somogy Megyei Kormányhivatal.

Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 2022. március 22-től újraindítja a kismamák körében korábban nagy érdeklődésre számot tartó szülésre felkészítő tanfolyamot az anyai örömök elé néző hölgyek és családtagjaik számára – számolt be róla Facebook-oldalán az intézmény.

A Kaposvár szerezte meg a bronzérmet a férfi röplabda Magyar Kupában, mivel az érdi helyosztón 3-1-re legyőzte a Kecskemétet.

A téli hónapokban óránként közlekedő balatoni kompok ismét 40 percenként járnak Szántód és Tihany között.

Lesodródott az útról, az árokba hajtott és villanyoszlopnak ütközött szombat délelőtt Tótújfalun egy gépkocsivezető, aki ezt követően azonnal hátratolatott és elhajtott a helyszínről.

Családi házak égtek vasárnap délelőtt Somon az Ady Endre utcában - közölte szerkesztőségünkkel a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Már tíz város helyi Volánbusz-bérletei is megválthatók a MÁV-START automatákból és a vasúttársaság mobilalkalmazásában - közölte a MÁV Zrt. szombaton a honlapján.

A középfokú gépészeti oktatás első magyarországi ágazati képzőközpontja jött létre a zalai megyeszékhelyen, ahol a kis- és középvállalkozások (kkv) összefogásával tudják biztosítani a szakemberigényt - közölte Palkovics László szombaton a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont üzemátadó ünnepségén.

Nyolc somogyi település összefogásának sikere a zselici bicikliút, amely összesen 50 kilométeres lesz majd. A 10 kilométeres simonfai szakasz viszont már használható. A térség országgyűlési képviselője szerint kevés ilyen kuriózum van az országban.

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!