Befejeződtek a dunaszekcsői Telelő Duna élőhely-rekonstrukciós munkái

A napokban zárult a dunaszekcsői Telelő Duna és a Felső-zátonyi mellékág megújítását célzó élőhely-rekonstrukciós projekt. A természeti értékekben gazdag, egyben kedvelt kiránduló- és horgász-hely fejlesztését 352,38 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósította meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – tudtuk meg az igazgatóság szerkesztőségünknek megküldött leveléből.

Az élőhelyek rekonstrukciója egyrészt Telelő-Duna és a Felső-zátonyi mellékág részleges kotrásával, a kotort anyag Duna-mederbe történő visszajuttatásával, valamint műtárgyak átalakításával valósult meg. A beavatkozás eredményeként a Telelő-Duna holtágban nagyobb állandó vízmélység, magasabb vízszint tartható, melynek következtében megállhat a hínárnövényzet túlburjánzása, továbbá javul a holtág halmegtartó képessége. A Felső-zátonyi mellékág pedig olyan átfolyó rendszerű víztestté vált, amelyen alacsonyabb dunai vízállás esetén is átáramlik a folyó vize. Mivel az őszi építési munkák befejezését követően a Duna vízállása tartósan alacsony maradt, már most mutatkoznak az elvégzett műszaki beavatkozások pozitív hatásai. A Felső-zátonyi mellékág csak a keresztgát elbontásának köszönhetően működik azóta is áramló vizű mellékágként, zavartalan élő- és szaporodóhelyet biztosítva olyan védett halfajoknak, mint pl. a leánykoncér. A vízpótlás hiánya miatt a Telelő-Duna vize is igen sekély lenne most tavasz elején, de köszönhetően a fokkorrekciónak és a mederkotrásnak, kellő vízmennyiség áll rendelkezésre a halak és kétéltűek tavaszi szaporodási ciklusára.

fotó:ddnp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!