Helyi Hírek
Két év kihagyás után újra megrendezte a tűzoltóság Szent Flórián napja alkalmából a Dráva Kupát, az eseményre Kaposvárról, Szigetvárról, Nagyatádról és természetesen Barcsról is érkeztek csapatok.
Hónap végéig tekinthető meg a Barcsi Városi Könyvtárban Rezsonya Éva képzőművész kiállítása, aki körülbelül már majdnem 5 éve foglalkozik festészettel és rajzolással. Akril és tempera képek váltakoznak a falakon, porték és a tájképek közt kalandozhat a látogató.
Május 10-én, kedden zenés produkció várja a barcsiakat, a Sétáló utcába költözik ugyanis a Pannon Filmharmónia 5 Spirit nevű fúvós utazó zenekara egy előadás idejére.
Vidám hangulatú játszóházzal zárult a Szakszolgálati Hét a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Barcsi Tagintézményénél. Sok kisgyerek töltötte el a délelőtti órákat az intézmény falain kívül és belül megszervezett programokon. Az egy hetes program ideje alatt az érdeklődők - akik leginkább pedagógusok és óvodapedagógusok voltak- több aktuális témában beszélhettek a családokat, gyermekeket érintő problémákról.
Újabb gyógynövényszárító gépekkel bővült a barcsi Dráva-Coop Zrt. gépparkja, az eddigi 25-30 hektárnyi vetési területet így már 35 hektárnyi is tudja növelni a cég. A szerdán beüzemelt gépek tovább segítik a gyógynövénytermesztés kapacitásának növelését, illetve az ágazat kiszélesítését.
Ezen a hétvégén sem maradnak kikapcsolódás nélkül a gyermekek, a Barcsi Közösségi Ház szombaton újabb programokkal várja az ügyes kezű nebulókat. Bognár-Czulák Edina, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta: május 7-én 9 órától egészen 14 óráig várják azokat a gyermekeket, akik szívesen vennének részt egy kis kreatív munkában.
Az idei nyáron sem maradnak tábor nélkül a sportolni vágyó diákok, a Magyar Diáksport Szövetség és a Barcsi Diáksport Bizottság a napokban állapodott meg a 2022-es évi sporttábor lebonyolításáról.
Mint ahogy arról már mi is korábban beszámoltunk, idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2022. május 20-áig, az szja-bevallástól függetlenül is.
Tavasszal már mindenki izgatottan várja, hogy megjelenjenek a hazai és főként a helyi eprek. A héten nem csak hivatalosan, hanem a gyakorlatban is megkezdődött a szezon. Minden évben ez a Szedd magad! eper akcióval indul és egészen tél beálltáig lehetőség van valamilyen gyümölcs vagy zöldség felkutatására ily módon.
A Dunántúli Regionális Vízmű arról tájékoztatja Barcs város lakosságát, hogy időszakos vízhiány lesz a település egy-két utcájában, 2022. május 17-én.
Pécs – A megnyerő város, Pécs – Évezredek pezsgése vagy Pécs – Mediterrán szerelem, e három jelmondat közül választhatják ki a pécsiek, hogy mi legyen a települési szlogen a jövőben. Az online szavazás május 18-án, 12 óráig tart.
Idegen nyelvi feladatmegoldásokkal folytatódik ma a 2022-es érettségi. Ezen már az előrehozott vizsgázók is jelen lesznek.
Május 4. Szent Flórián, a tűzzel dolgozók (tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentjének ünnepe. A barcsi tűzoltóság előtt álló szobornál is koszorúzást tartottak.
Egy-két héten belül megkezdődnek a város közterein az egynyári növények beültetései. A város főkertésze a lakosság számára is azt tanácsolja, hogy a szabadföldi ültetésekkel várjanak május közepéig, de a balkonok, virágládák már beültethetők, vagy tervezhetők.
Tizenkét végzős, barcsi gimnazista diák érdemelte ki a legmagasabb rangú elismerést tanulmányi eredménye és közösségi szerepvállalása okán. A Széchényi Ferenc Gimnázium kiváló tanulója plakettet az a tanuló kapja meg, aki középiskolai tanulmányai alatt mindvégig 4,7 vagy annál magasabb tanulmányi eredményt ért el, és magatartása és szorgalma is példaértékű.
A Korai menyegző című film is jelölést kapott a Magyar Mozgókép Díjra. A Csiky Gergely Színház által készített alkotás a legjobb tévéfilm kategóriában versenghet a Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelyet június 9-12. között rendeznek meg. A hazai filmek ünnepén három városban – Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok.
Lakatos Máté a Kaposvári SZC Barcsi Szakképző Iskola tanulója a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, Gépészet ágazatban, Épület- és szerkezetlakatos szakmában a Szakma Sztár Fesztiválon országos 2. helyezést ért el. Így már ő is feliratkozott az iskola honlapján található, „Akikre büszkék vagyunk” oldalra, ahol két másik Szakma Sztár döntős, és nyertes is szerepel már.
Több száz bála szalma kapott lángra hétfőn délután Barcs, Belcsapuszta településrészén. Az oltási munkálatokkal tegnap délelőtt végeztek.
Dráva Völgye Díjat vehetett át Sudár Gergő és Paluska Péter. A két végzősnek a ballagási ünnepségen adta át Horváthné Madarász Zsuzsanna igazgatónő az iskola legrangosabb elismerését.
Négy osztálynyi gyermek kezdi meg általános iskolai tanulmányait Barcson. Az Arany és a Deák iskola is két-két tanulócsoporttal indít.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!