Sport
Három bronzéremmel és remek helyezésekkel tértek haza a BVSE Barcsi Judo Szakosztályának versenyzői Paksról a Magyar Kupáról és az Atom Nemzetközi Judo Versenyről.
Nagyatádi és pécsi versenyző nyerte a 27. Határfutás abszolút versenyét.
Hét éremmel tértek haza a BVSE Judo szakosztályának versenyzői a Pécsi Régiós Versenyről.
Nem lőtt senki mesterhármast, de nem lehetett elégedetlen a barcsi szurkolótábor a hétvégéi gólaránnyal. Az FC Barcs a Karád csapatát fogadta hazai pályán a megye II. ötödik fordulójában.
Szeptember közepén indul a férfi csapatok kézilabda bajnoksága, a Satelit is megkezdi a menetelést, a női és leány versenyekről azonban egyelőre nem közölt konkrétumokat a megyei szövetség.
53 nevező érkezett a hétvégén Izsákra, az Országos Bajnokság fogathajtó döntőjére, amelyen barcsi siker is született.
Gólgazdag mérkőzésen zsebelhette be az újabb győzelemért járó három pontot az FC Barcs csapata. A félidei 1:1-nél aligha gondolták a szurkolók, hogy ekkora különbséggel hozza a Somogyvár elleni pontokat a hazai pályán játszó csapat.
Csillogó ezüstéremmel térhetett haza a siklósi XVII. „Thermal Spa” Tenkes Kupa Nemzetközi Felnőtt Judo Versenyről a BVSE Judo Szakosztályának reménysége, Bonevácz Bianka.
Az NB II-ben indulhat a Satelit a megyei bajnokág megnyerése után a férfi felnőtt és az ifjúsági csapat, valamint a leány csapat is feljebb lép - mondta el rádiónknak Sebeszta Gyula szakosztályvezető.
A csapat idegenben megszerezte ugyan a vezetést a 26. percben Patak Zsolt találatával Balatonszemesen, de az ellenfél még az első játékrészben egyenlíteni tudott, így beállítva az 1:1-es végeredményt.
A 46. percben eldőlt a három pont sorsa a megye II. hétvégi barcsi mérkőzésén. A hazai pályán játszó FC Barcs már az első félidő lefújása előtt döntésre vitte a mérkőzést.
Megkezdték a versenyzést a BVSE Triatlon Szakosztályának versenyzői is. Zalaegerszegen a Decathlon Zalatriatlon Spront versenyen remekeltek a Paluska házaspár növendékei.
A tavaly bronzéremmel záró FC Barcs vasárnap kezdi meg a küzdelmeket a megye II -ben. Cél ezúttal is a minél jobb szereplés.
Nyilvános a kézilabda nevezések egy része, a Satelit SE férfi csapata az NB II–ben kezdi a küzdelmeket.
2010 után ismét döntőbe jutott az FC Barcs, de nem tudta kiharcolni az elsőséget a Négy Város Labdarúgó Tornán. Pandur Ádám tizenegyesével ugyan bíztató volt a kezdés, de végül a Celldömölk vihette el idén a győztesnek járó trófeát.
Az úszók számára külön megmérettetést szerveznek Nagyatádon a Leghosszabb napon, azaz az eXtreme Man hétvégéjén.
A legnagyobb kihívást jelentő sportágban 8 óra 24 perccel lett aranyérmes Petsuk Zoltán a nagyatádi eXtreme Man hosszútávú triatlon OB-n.
Két korosztályban is neveztek a BVSE Triatlon Szakosztályának versenyzői a nagyatádi eXtreme Man hétvége aquatlon versenyére.
Megyei első osztályú csapatokkal száll versenyben a Négy Város labdarúgó tornán a házigazda Barcs csapata a hétvégén. A 39. Négy Város Labdarúgó Tornát július 28-án tartják meg - tájékoztatott Horváth Gábor barcsi sportreferens.
A Segesd elleni felkészülési győzelem után két újabb játékossal és két-három feljövő ifi futballistával folytatja a küzdelmeket a bajnokság előtt az FC Barcs.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!