Közeli helyeken

A hétvégén átfogó közlekedésbiztonsági ellenőrzést szervezett a rendőrség, a március 17-től 19-ig tartó akció során kiemelt figyelem irányult a passzív biztonsági eszközök, azon belül is különösen a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer és a bukósisak előírásszerű használatának ellenőrzésére.

A közönséget a kulisszák mögé kalauzoló új kamarakoncert-sorozatot indít a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) - közölte az együttes az MTI-vel annak kapcsán, hogy az első alkalmat március 30-án tartják a pécsi Kodály Központban.  

A szerzetesek étkezési kultúráját bemutató kiállítások láthatók a tihanyi apátságban. A két gasztronómiai tárlat az apátság pincéjében kialakított látogatótérben várja az érdeklődőket november közepéig - mondta az MTI-nek Barkó Ágoston bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság gyűjteményének gondozója. 

Húsvét előtt hagyományosan megnő a bárány iránti kereslet: a somogyi birkahús külföldön népszerűbb, mint idehaza: az olasz, osztrák, svájci, sőt még a japán piacra is eljut a megyénkben nevelt jószág húsa. Hóbár János, a hetesi vágóhíd operatív igazgatója elmondta: tárgyalnak Szerbiával és Horvátországgal is az exportlehetőségekről. 

Örömteli fejlemény, hogy a tengerentúlra is eljutott az idei busójárás híre. Nem kisebb nívójú lap, mint az amerikai The New York Times internetes oldala közölt cikket a mohácsi télűző fesztiválról, amit többek között a varázslatos, a családbarát és a túlvilági jelzőkkel jellemzett az olvasóknak-írja a bama.hu.  

Hatalmas sikert aratott Szigetváron a Városi Könyvtár és a Várbaráti Kör közös bemutatója, melyen a közönség a Mecseki láthatatlanok című dokumentumfilmet ismerhette meg, a megyében elsőként.

 

Bogdán László, a kis baranyai falu, Cserdi polgármestere mint nagykövet, Szemerkényi Réka és Kumin Ferenc New York-i főkonzul meghívására Amerikába utazott, ahol több mint egy tucat városban vesz részt fórumokon, 20-án pedig az ENSZ-ben is felszólal.

Akkora pofont kapott Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója március 13-án társulata egyik színművészétől, Götz Attilától, hogy a direktor kiköpte egyik metszőfogát, a színésznek pedig ízületi sérülések miatt be kellett gipszelni a jobb kézfejét. 

Tiltott adatszerzés bűntette miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélt a Pécsi Járásbíróság egy rendőrt, aki nevelt gyermekének táskájába tett egy kép- és hangfelvétel rögzítésére alkalmas tollat, hogy kihallgassa az édesapjával és a nagyszüleivel folytatott beszélgetéseit - közölte a Pécsi Törvényszék. 

A kisszerszámos halászattal ismerteti meg az érdeklődőket a Rippl-Rónai Múzeum legújabb időszaki kiállítása, amely március 22-én nyílik a kaposvári Fekete István Látogatóközpontban. 

Zenélő szakaszt épít be a 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A speciális technológiájú akusztikus vagy zenélő aszfalt zenei hangokat bocsát ki, amikor az autós ráhajt az útra. 

Nagyon szigorú az úgynevezett parlagfű kommandó Kaposváron. A város polgármestere elmondta, míg 2014-ben 144 bejelentés érkezett, addig tavaly már csak 78. A gyomok esetében felszólítják a tulajdonost és ha 72 órán belül nem irtja ki a fertőzött területet, az ő költségén gyommentesít a város.
 

Kossuth-díjat kapott március 15. alkalmából Fésűs Éva meseíró. A 91 éves írónő 1950 óta él Kaposváron. „Sok kitüntetésben részesültem már, a mostani nagyon meglepett, igazán nem számítottam rá, nem tudom szavakba önteni azt az örömöt, amit érzek – mondta az MTI munkatársának. 

Egy keserédes történet - ez Bertalan Péter legújabb könyvének címe, amely a magyarországi cukorgyárak privatizációjának hátterét mutatja meg. Nem egy szirupos mese, sokkal inkább gazdaságtörténeti bestseller, amelyben a Kaposvári Egyetem tanszékvezetője tényekkel alátámasztott, elkeserítő lenyomatát adja mindannak, ami privatizáció címén történt Magyarországon, írja a somogy.hu. 

Pécsi Kalandozások néven átfogó diákutaztatási programot indított tavaly a Kosztolányi Dezső Céltársulás, a pécsi Zsolnay Kulturális Örökségkezelő Non-profit Kft.-vel együttműködésben – írja a pecsiujsag.hu. 

A Bortársaság közreadta a 2016-os statisztikákat. Sokak számára meglepő hír lehet, hogy a szőlőfajták közül a sauvignon blanc a legnépszerűbb, igaz, hogy a második helyen álló olaszrizling már majdnem behozta. 

Több mint egy hónap alatt változtak annyit a körülmények, hogy megszüntethették a február elején elrendelt belvízvédelmi készültséget a Balaton déli partján. 

A tervek szerint még az első félévben mintegy félszáz térfigyelő kerül majd a kaposvári utcákra. Erről Szita Károly beszélt szokásos kedd reggeli rádióinterjújában -íjra a kapospont.hu. Kaposvár polgármestere azt is elmondta: az új kamerák közül néhányat várhatóan a nagyobb beruházások, így például a Csiky Gergely Színház környékén, a belvárosban, a Cseri úton és a Nostránál helyeznek majd üzembe.

A balatonszemesi vasútállomás előtti parkban helyezték el a balatonboglári vasutas üdülőben hosszú időn át kiállított, 275-ös sorozatú és 040-es pályaszámú gőzmozdonyt. A 275-ös típus annak idején a Nyalóka becenevet kapta. A 36 tonnás mozdonyt különleges közúti szállító eszközön, a Magyar Honvédség közreműködésével szállították a helyszínre kedden délelőtt. 

Március 21-én, a Bábszínházi Világnapon, Pécsen a Bóbita kapujában bábok köszöntik reggeltől estig az arra járókat és invitálnak minden érdeklődőt a zöld tetejű, sokablakos bábszínházba. Délelőtt tíz és délután két órakor a Terülj, terülj, asztalkám! című, klasszikus,paravános-kesztyűs bábelőadást tekinthetik meg pécsi és Pécs környéki óvodások, kisiskolások, majd közelebbről is megismerkedhetnek a bábokkal és mozgatóikkal. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!