Segítik a fiatalok helyben maradását Szigetváron

Szeretnék, ha reális alternatívává válna a helyi fiatalok számára a helyben maradás vagy a városba költözés, ezért a szigetvári önkormányzat pályázatot adott be, melynek jelenleg épp a hiánypótlása zajlik. Az „Esély Otthon” című pályázati konstrukció több területen is bővítené a lehetőségeket, amely által a környék népességmegtartó ereje és versenyképessége is javulhat. Ehhez többek közt lakásokat is felújítanak, illetve kedvezményes lakhatást biztosítanak.

– A pályázat alapvető célja a kevésbé fejlett régiókban élő, illetve onnan elszármazott, továbbá az ott letelepülni szándékozó háromezer és húszezer lakosságszám közötti településeken élő fiatalok képessé tétele arra, hogy a fenti településeken fellelhető életlehetőségekkel tudjanak élni és helyben egzisztenciát, családot alapítani – tájékoztatott Marton-Fekete Csilla, az önkormányzat Műszaki- és Vagyongazdálkodási Osztályának osztályvezetője. – A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség száz százaléka, írta a bama.hu.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!