Duna hidat terveznek Mohácsra

Immár nemcsak álom, hanem elhatározott terv a mohácsi Duna-híd megvalósítsa, kormányhatározat született a jelentős baranyai beruházásról, írta a bama.hu.  Hargitai János országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos a lapot a részletekről is tájékoztatta. Mint mondta, nemcsak Mohács, hanem egész Baranya számára fontos lenne egy új Duna-híd, hiszen ezzel kelet felé is komoly közlekedési átjáró nyílna a megyéből.

           

Ahogy a kormányhatározatból is kiderül, a jelentős munka 2018 első negyedévében indulhat, és 2020 második negyedévében fejeződhet be. A szükséges területszerzésekre, az engedélyezési és kivitelezési tervek előkészítésére összesen – három év alatt – 1,5 milliárd forintot biztosít a kormányzat, jövőre 300 milliót, 2019-ben 700 milliót, míg 2020-ban félmilliárdot. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szándékai szerint a konkrét hídépítés a 2022 után induló útprogramban valósulhat meg.
Egy híd építése egyébként valóban nem rövid idő: a Dunán Komáromnál most folyik egy új híd kialakítása, de ennek tervezése már 2000 előtt megkezdődött, az előkészítés, tervezés, forrásszerzés után végül csak idén tavasszal zárult le a kivitelezési közbeszerzés.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!