Közeli helyeken

Egy csaknem fél évszázados freskót szeretne megmenteni a Somogy Megyei Erdész- és Természetvédő Egyesület.

A Kristinus Borbirtok díjnyertes borait választották a Sziget fesztiválok hivatalos borának. Az exkluzív partnerségi szerződés keretében dél-balatoni borokat kóstolhat a nagyközönség az elkövetkező két évben a legismertebb hazai fesztiválokon. 

Négy magyarországi településen tartanak időközi választást vasárnap. A Somogy megyei Hácson a község eddigi vezetője, Molnárné Kubik Zsuzsanna (aki a Fidesz-KDNP színeiben nyert korábban) egészségi okok miatt áprilisban lemondott. 

A rendezvényen bemutatkozik a borvidék 14 pincészete, esténként pedig könnyűzenei programok, többek között a Kerekes Band, a Lóci játszik és a dél-afrikai Sean Koch Trio koncertjei várják a látogatókat. 

Akár modern szobroknak, a városi terek díszeinek is beillenének azok a hajlított acélcsövekből megformázott új permetkapuk, amiket pénteken három pécsi helyszínen – a belvárosban, Kertváros és Uránváros központi terein - adtak át. 

Újabb komoly nemzetközi sportdiplomáciai sikert ért el a Kaposvári Egyetem és a Pannon Lovas Akadémia: július utolsó hetében a somogyi megyeszékhely adhat otthont a Póni Európa-bajnokságnak. A három olimpiai szakág megmérettetésére 19 ország 165 lovasát várják a szervezők. 

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett MOL Balaton-átevezést augusztus 12-én tartják meg a Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon. Schmidt Gábor, a szövetség elnöke az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: a szövetség nemcsak a versenysportból igyekszik részt vállalni, hanem programot kíván nyújtani azoknak is, akik szeretnek különböző megméretéseken részt venni. 

A pécsi Kodály Központban ma este megrendezendő koncertjével kezdi 10 állomásos közép-európai és észak-balkáni turnéját a 33 ország 58 tehetséges fiatal énekesét tömörítő Ifjúsági Világkórus. 

A közlekedésbiztonság javítása érdekében ellenőrizték kedden a biztonsági öv használatát a Nagyatádi Rendőrkapitányság munkatársai. Az ittas járművezetők kiszűrésére is irányuló ellenőrzés során több tucat járművezetőt igazoltattak, közülük két fővel szemben szabtak ki közigazgatási bírságot biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. 

Százötven, egyszülős családban élő gyerek nyaralhat augusztusban egy hétig Fonyódligeten, az Erzsébet-táborban jelképes összegért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. 

A legrangosabb magyarországi nemzetközi strandröplabdaversenyt rendezik meg Siófokon, ahol az Európai Röplabda Szövetség égisze alatt futó felnőtt CEV-Satelite viadal mellett a jövő évi ifjúsági olimpia selejtezőjére is sor kerül. 

Sikerült az elmúlt öt év átlagát teljesíteni az első helyes jelentkezések tekintetében a Kaposvári Egyetemnek, a súlyos demográfia válság ellenére is. A campusra idén 2433-an jelentkeztek, első helyen pedig 1033-an jelölték meg az intézményt.

A kultúra és kreativitás szerepét méri számszerűsíthetően egy európai uniós kutatás, amelynek ranglistáján Pécs is figyelemre méltó helyezést ért el. Az Európai Bizottság új, ezentúl kétévente frissített jelentése a Kulturális és Kreatív Városok Figyelője, amely egy internetes oldalon közzétéve hasonlít össze 168 várost az unióból. 

Folyamatos lesz az ellenőri jelenlét a strandokon, piacokon, vendéglátó egységekben. Az ellenőrzések során leggyakrabban a számla, nyugtaadást figyelik a revizorok - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljutatott NAV közleményből. 

Tavalyi rekordját megközelítő, 154 ezres látogatószámmal zárt az idei Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál – írták a szervezők. Szombaton telt házas volt a rendezvény, amelynek öt napja alatt az időjárás is igen kedvezően alakult. 

Több Dél-Balatoni településen is elkezdődtek már a strandfejlesztések. A kormány támogatásával csaknem 2 milliárd forintból 38 tóparti település 55 strandja újul meg. A legtöbb helyen új játszóterek és sportpályák épülnek, illetve megújulnak a vizesblokkok is.

Tömegesen jelent meg Pécs környékén a koreai szúnyog, amely a zikavírust vagy az agyvelő-gyulladásos betegséget is terjesztheti – egyes városrészeken tíz befogott szúnyog közül nyolc ehhez a fajhoz tartozik. A Pécsi Tudományegyetemen külön kutatócsoport vizsgálja, mennyire lehet veszélyes a rovar elterjedése. Magyarországi megjelenése a klímaváltozással is összefügghet.

Idén immár 13. alkalommal rendezték meg Kaposváron az Intersport Ifjúsági Sportfesztivált. Az egyhetes, nagyszabású nemzetközi esemény Közép-Európa legnagyobb sportfesztiváljává nőtte ki magát az elmúlt években, és ezúttal négy kontinens 30 országából csaknem ötezer fiatal és kísérője élvezte Somogy vendégszeretetét. A mintegy háromszáz csapat négy sportágban, labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában és röplabdában mérte össze egymással az erejét. Új résztvevőként Guatemala és Hongkong is képviselte magát a viadalon. Az érmek közül jó pár Somogyban maradt.

Nagy tervekkel vághat bele a további munkába az a kutatócsoport, amely még 2015 végén találta meg I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy egyedülálló, oszmán kori település nyomait a szigetvár-turbéki szőlőhegyen, írta a Dunántúli Napló.

Nagy sikerrel szerepelt a világhírű New York-i Carnegie Hall színpadán a pár éve alakult Pécsi Pannon Gyermekkar.  

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!