Somogyi Borszemlét rendeznek Kaposváron

Tizenhárom pincészet mutatkozik be az I. Somogyi Borszemlén, amelyet a megye borainak népszerűsítésére rendeznek kedden Kaposváron – tájékoztatta a Somogy Megyei Önkormányzat sajtófőnöke hétfőn az MTI-t. Kraft Róbert elmondta: a termelők a 2012-2017 közötti évjáratokból mintegy hetven bort, továbbá helyi sajtokat és sonkákat kínálnak az eseményre meghívott kereskedőknek, vendéglátósoknak és a média képviselőinek.

A sajtófőnök utalt rá, hogy a megyei önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) által szervezett borszemle része annak a stratégiának, amely célul tűzte ki a somogyi borok ismertségének növelését, a helyben termő szőlő minél nagyobb mennyiségben történő helyi feldolgozását, értékesítését. Ennek jegyében júniusban rendezték az első Somogyi Borfesztivált, amelyen tizenhat pincészet részvételével rendeztek éttermi borvacsorákat, borversenyt és kóstolókat Kaposváron. Kraft Róbert megjegyezte, hogy a borfesztivállal és a borszemlével hagyományt szeretnének teremteni, a tervek szerint mindkét eseményt jövőre is megrendezik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Off road

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!