A dolgozók szerint éhbérért dolgoztak a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában

A dolgozók véleménye szerint éhbéréért, óránként bruttó 639 és 742 forint között dolgoztatta a szír mágnás a patinás pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra rengeteg munkavállalóját –tudta meg a pécsma.hu. 

A lap megbízható forrásból értesült arról, hogy a Zsolnaynál a bérbesorolások szerint a keramikusok nettó 87 ezer forintot, míg egy ipari dolgozó 72 ezer forintot  vihetett haza. A tulaj, Bachar Najari ugyanakkor ügyvédjével a megyei sajtóban üzent az egykori dolgozóknak, hogy munkaügyi pereket indít ellenük és a szerintük vélt kárt is megtérítik velük. A város azonban azt ígéri: megvédi a pécsieket. A PécsMa cikkében felidézi, hogy júniusban 130 dolgozó egyszerre mondott fel a Zsolnay-gyárban. A dolgozók úgy látták, a költségvetési csalás és egyelőre még pontosan meg nem nevezett bűncselekmények gyanúja miatt indított nyomozás után nem érzik biztonságban magukat, nem érzik biztosítottnak a jövőjüket. Ráadásul ekkor már a felszámolási eljárás is fenyegetett, jelenleg pedig már vagyonfelügyelő ténykedik a vállalatnál. A munkások azóta a 100 százalékban városi tulajdonban lévő Ledina Kerámia Kft. dolgozói, ők már meg is kapták első munkabérüket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!