Ung Ferenc vehette át a Szabadság-díjat

Ung Ferenc vehette át idén a Szabadság Díjat Páva Zsolttól a városi ünnepségen. Az 1956-os forradalomra emlékező, a városháza dísztermében tartott szombati ünnepségen Páva Zsolt polgármester Ung Ferencnek adta át a Szabadság Díjat. 

A rendezvényen a magyar nemzet függetlenségéért vívott küzdelmek elismeréseként a Mecseki Láthatatlanok Emlékérmeket is átadták: Lux Antal, Farkas József és dr. Tésenyi Ferenc részesült az elismerésben. A Szabadság Díjat tavaly dr. Debreczeni László részére adta át az önkormányzat, idén Ung Ferenc (képünkön) részesült a kitüntetésben. Ung Ferenc Szekszárdon született 1935-ben. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban szerzett érettségi vizsga után a Pécsi Orvostudományi Egyetemen kezdte meg tanulmányait 1952-ben. 1956-ban negyedéves orvostanhallgató volt, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének aktív tagja. Az események kirobbanásakor Ung Ferenc az orvoskari zászlóalj tagjaként aktívan harcolt a kommunizmus ellen. Küldött volt a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsában, ahol a katonai és politikai ügyeket, a sajtót, a rádiót ellenőrző bizottságnak volt tagja. A forradalom leverése után a megtorlások ellen, a vérontástól megmenekülve, nyomában a szovjet és magyar katonákkal Jugoszlávia felé szökött ki az országból. Menekültként, véglegesen Svédországban telepedett le, ahol 1959-ben befejezte orvostudományi tanulmányait.

Fotó: pecsiujsag.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. január 22.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!