Helyi Hírek

Helyben termett gabonát őröltek az újonnan elinduló hengermalomban, a barcsi lisztből pedig barcsi pék süti majd meg a város augusztus 20-i ünnepségére az új kenyeret – tájékoztatta szerkesztőségünket Karvalics Ottó polgármester.

 

A népszavazás érvényességéhez és eredményességéhez a szavazásra jogosultak több mint felének meg kell jelennie – mindezt országos szinten. Ha csupán a helyi adatokat nézzük, akkor a barcsiakat kevés kérdés tudta az urnákhoz szólítani. 

Detonic Barcs

A környékbeli rendezvényeken a Határvidék és a Detonic is rendszeresen fellépett, de utóbbi formáció a hétvégi Szigetvárock fesztiválra is meghívást kapott. 

Dráva

A közlemény szerint a Dráva osztrák vízgyűjtőjén néhány napja jelentős, 35-90 mm közötti csapadék esett. A lehullott eső hatására árhullám indult el a folyó felső, osztrák szakaszán.  

Augusztus 19-én várják a homokszentgyörgyieket arra a fórumra, ahol a tanyagondnoki szolgálat tevékenységét mutatják be.  

 

A megye bajnokságban most indulnak a mérkőzések, vasárnap délután 5 órakor nem csak az FC Barcs, de a megye 1-ben játszó Babócsa is pályára lép idegenben, Somogyvár csapata ellen.

Még nem tudni pontosan, hogy hányan szavazhatnak Barcson október 2-án.

Egy hathónapos gyermek is utazott abban a személyautóban, amely összeütközött egy másik gépkocsival Kastélyosdombón még csütörtök este.

Még múlt hét végén rántott fel iszapot a szivattyú a vízvári vízműnél, mint kiderült a kút egyszerűen beomlott, írja cikkében a somogytv.hu.

A betegek számára is megnyugtató lehet, hogy a barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központ intézetében nagy vérzéssel és nagy kockázattal járó műtétet nem vállalnak – tájékoztatta szerkesztőségünket Dr. Toldi János, aki munkaidejének nagy részét a Pécsi Klinikán tölti, szerdánként viszont vele és két asszisztensével találkozhatnak a páciensek a barcsi rendelőben az altatásos – elsősorban sebészeti és szemészeti –, műtétek napján.

Ugyan lassan nyár végéhez közeledünk, a Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ egész évben tárt kapukkal várja a fürdőzőket, de nem csak a strand, hanem június elseje óta a Strandkönyvtár is nyitva áll az olvasó-strandoló közönség előtt, még egészen szeptember végéig.

10-15 lovas statiszta jelentkezését várja a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely, olyanokét akik bevállalják, hogy népfelkelőként vesznek részt szeptember 24-ei rendezvényükön.

Nemsokára megkezdődik a 2016/2017-es bajnoki idény, ennek keretein belül augusztus 14-én, vasárnap délután 5 órakor kell először pályára lépnie a – Megye II Déli csoportjában játszó – barcsi futballistáknak is.

A megye szinte minden részéről, profi és amatőr csapatok egyaránt sütik majd a kalácsot, kelt rétest és egyéb kelt tésztákat a hétvégén Csokonyavisontán, hiszen kétnapos Kalács Fesztivállal várják az érdeklődőket az üdülőtelepre, a gyógyfürdőhöz közel.

Folyamatosan küldi ki a NAV a folyószámla-kivonatokat, de az év folyamán bármikor keletkezhet adó, illetékfizetési kötelezettsége az adózóknak, s gyakran problémát jelent az előírt kötelezettség befizetése.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezik a parlagfű légi úton történő felderítését, Somogy megyében mindezt már hatodik alkalommal fogja a Somogy Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály a Földhivatali Főosztállyal közösen végrehajtani.

A mezőgazdasági munkálatok befejezéséhez a tűzoltók segítségére is szükség volt Szuloknál és Tapsonynál.

A német nemzetiségi énekkar és a tánccsoport mellett a hagyományőrzés egy másik formája is megtalálható Szulokban, hiszen a helyi önkormányzat arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló épületeit felújítsa, s olyan célokra használja, ami ezeket az ún. társadalmai célokat tudja szolgálni – tudtuk meg Hengerics Józseftől, a település polgármesterétől.

Szulok község fürdőfejlesztése kisléptékű fejlesztések sorozatából tud megvalósulni – erről tájékoztatta szerkesztőségünket a település polgármestere.

A Dráva Kikötőben pihenő Jégmadár fedélzetére ezúttal nem a sétahajózás miatt várják az utasokat, hiszen most egy könnyed nyári kikapcsolódást kínál a barcsi hajó, és annak személyzete.

Oldalak

További hírek