Helyi Hírek

A megérkezett fagyos idő, az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelent, de egy kis figyelemmel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása.
 

Kicsit döcögős volt a turistaszezon, de végül teljesen jól alakultak a számok, a vízitúra is rendben lezajlott, a bakancsos turisták is megjelentek a meghirdetett túrákra, no és, a szálláshelyek közül a vízvári teljes létszámmal működött, a szentborbási háznál pedig, annak ellenérre, hogy a felújítás után emeltek az árakon, mégis 2-3szoros volt a túljelentkezés, hangzott el a Duna Dráva Nemzeti Park Drávai tájegységének elmúlt évi értékelése során.

 

Véget ért a drávai szabadstrand kerítéseinek felújítása, illetve a munkálatok első szakasza. Kovács Helga, városgazdálkodási igazgató adott tájékoztatást a kerékpárút mellett folyó felújításról.

Továbbra is elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akik negyven év jogosultsági idővel rendelkeznek a Nők40 program keretében - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videóban azt mondta, a program keretében tavaly novemberig 325 ezer nő ment nyugdíjba. A téma részleteit hallhatták a vasárnapi Kopogtató hallgatói.    
 

A 2022-es esztendőben újra az 1996-ban létrehozott szabályok szerint választják meg az Év sportolóit Barcson. Horváth Gábor sportreferens, a Dráva Hullám Vekker című műsorában elmondta: a sportvezetők és edzők igénye volt, hogy állítsák vissza a régi rendszert, mely szerint a városi sportbál keretin belül adják át a kiváló sportolóknak járó díjat.

Évértékelés és jövőbe tekintés a hétfői Barcsi Krónikában

Hétfőn este 18 óra 50 perctől újra várjuk Önöket a Híd Televízió képernyői elé, ezúttal Koós Csaba, Barcs város polgármestere lesz a vendégünk. A hétfő esti adásban polgármester úr segítségével áttekintjük a 2021-es év pénzügyi és gazdasági intézkedéseit, illetve betekintünk a 2022-es évi naptárba, milyen tervek, pályázatok és megvalósítások szerepelnek a következő év feladatai között.

A vállalkozásokat érinti átalányadó megválasztásának feltételei is megváltoztak a 2022-es esztendőben, a 15 millió forintos értékhatár lényegesen megváltozott. 

Filmklubbal és sportprogramokkal várták szombaton a gyerekeket a Barcsi Közösségi Házban

A Polár Express szerepelt a Barcsi Közösségi Ház Filmklubjának szombati kínálatában, a gyerekek közösen választották ki ezt a filmet, sokan ugyanis még nem látták a szívmelengető történetet. 

Folytatódik a HÍD Televízió évértékelős, visszatekintő műsora. A szerkesztő Dombi Regina úgy fogalmazott, hogy a nyár a programokról szólt, melyeket hétfőn felidézünk, és megidézzük hangulatukat.
 

Újra bekapcsolódnak a COVID-19 elleni védőoltás felvételébe a háziorvosok. ANTSZ rendelet értelmében januárban minden körzetben minimum egy alkalommal biztosítani kell a felvétel lehetőségét. Ez sok esetben az utolsó januári hétvégét jelenti.
 

Már elérhető a 2022-es választással kapcsolatos helyi szintű határozatokat ismertető menüpont Barcs hivatalos honlapján, a barcs.hu oldalon. Az itt szereplő friss felülvizsgálat eredményeként továbbra is 10 szavazókörben bonyolíthatják a választásokat, népszavazásokat Barcson.

Maradnak a leláncolt árusítóhelyek a barcsi Sétálóutcában. A piac épületében még áll a korcsolyapálya.
 

A 2022-es adóváltozások az őstermelőket is érinti, a minimálbér emelése hatással van az ő társadalombiztosítási járulék fizetésére is.

A barcsi önkormányzat nem rendelt fametszést, a város külterületein az E.On által megbízott vállalkozó végzi a gallyazást a napokban a villamos hálózat védelme érdekében.

Újév, új kihívások, a BVSE Túraszakosztálya folytatja hagyományait és hónapról hónapra új megpróbáltatások elé állítja a természetkedvelőket, ezúttal a Tihany Túra teljesítése a cél.

Idén a Barcsi Városi Könyvtárban tartják meg a Magyar Kultúra Napját, 2022. január 21-én 17 órától. A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Megkezdték a karácsonyi fényfűzérek és dekorációs elemek begyűjtését a barcsi Városgazdálkodási Igazgatóság munkatársai, pénteken már az utolsó, a Bajcsy Zsilinszky utcát díszítő fényelem is lekerül helyéről.

Véget ért a karácsonyi ünnepkör, s vele együtt véget ért a barcsi korcsolyaidőszak is. A jégpálya január 6-ig üzemelt, a héten bontják el.

Érdekesnek tartják egymást, és egymás barátait is, képesek fejlődni és egymást meglepni, nyíltak és támogatók egymással, ismerik egymás álmait és teljesítményeit, megdicsérik és szeretik egymást. Többek között ezek is a tartós társas kapcsolatok ismérvei, melyekkel részletesen foglalkoztak a boldogságórákon is, Barcson is. Sőt! Nagy sikerrel.

Nagyon várt, és nagyon nagy sikert aratott bemutatóval indult a színházi évad Barcson. A teltházas előadás a Turay Ida Színház produkciója volt.

 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!