Újra egy közösségben ünnepelhettek a barcsiak

Hosszú idő telt el azóta, hogy a barcsi lakosság együtt, egy helyen, ekkora létszámban ünnepelhessen közösen. Az augusztus 20-ai délutáni programok végre újra összehozták a város lakosságát, családok és a baráti társaságok újra együtt ünnepelhettek.

Koós Csaba, Barcs Város polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, a pandémia után ez volt az első olyan városi rendezvény, amely lehetőséget kínált arra, hogy a város lakossága, és a térségben élők egy közös délutánt és esetét együtt tölthessenek el. A polgármester szerint ez nagy részben a magas átoltottságnak köszönhető, a barcsi polgároknak köszönetét fejezte ki a magas számú oltási részvétel miatt. A délutáni programokat a barcsi Szabadidőközpontban rendezték meg, mely ugyan még nincs teljesen kész, de már ebben az állapotában is remek helyszínéül szolgált a színvonalas műsoroknak. Koós Csaba elmondta: a város lakosainak igényeként fogalmazódott meg az, hogy a város központjában rendezzék meg az ehhez hasonló programokat. Ekképp esett a választás a hamarosan teljesen megújuló Szabadidőközpontra. A zenés és szórakoztató műsorokat tűzijáték zárta a nap végén.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. szeptember 13.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!