A Szentesi Négyek augusztusi témája az államalapítás

Elkészült a Szentesi Négyek augusztusi sátra, ezúttal az államalapítás témakörét dolgozták fel az alkotók. Pavlovics Istvánné, az Ürmös István Faluház gondoka és a Szentesi Négyek egyik alkotó művésze szerkesztőségünknek elmondta, ebben a hónapban a Szent István napi ünnepkörhöz kapcsolódó kenyéráldást jelenítették meg.

A sátorban megjelent bábuk már ismertek a nagyérdemű számára, most azonban új ruhát öltöttek magukra és magyar népviseletben állnak a megáldott kenyér körül. A sátor hátsó falán a drávaszentesi hölgyek által festett magyar zászló és címer áll, államalapító Szent István neve pedig a már jól ismert, kupaktechnikával került fel a zászló fölé. Pavlovics Istvánné elmondta, fontos, hogy a falubeli gyermekek megismerjék az augusztus 20-ai ünnepkörhöz kapcsolódó történetet és szokásokat, ezért is választották ezt a hónap témájának. Következő alkotásukat már az iskolakezdéshez kötik, hamarosan tehát iskolás gyermekek költöznek a falu központjába.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!