Közeli helyeken
A mai napon esedékes az adóelőleg-fizetés. Az adozona.hu összegyűjtötte, mi számít az egyéni vállalkozó bevételének és költségének, kell-e arányosítani, illetve milyen kedvezmények érvényesíthetők.
Kukatűzhöz riasztották a pécsi tűzoltókat kedden délután egy belvárosi buszmegállóba. Mielőtt a tűzoltók a helyszínre érkeztek volna, egy talpraesett járókelő egy üveg víz segítségével eloltotta a keletkezett tüzet.
Egyszerűbb és gyorsabb lett a családi otthonteremtési kedvezmény igénylése március közepétől. A kormány által 2015 júliusában bevezetett lakáscélú támogatás évről évre kedvezőbb feltételekkel vehető igénybe. Mindez jó hatással volt Baranya ingatlanpiacára is.
Az énekesek, kórusok, énekpedagógusok, az emberi hanggal foglalkozó természettudósok, terapeuták évek óta ünneplik rengeteg országban a Hang világnapját.
Jelentős megtakarítással számolhat a jövőben a mohácsi kórház a Véradó Állomás működtetését illetően a most befejeződött beruházásnak köszönhetően, amely során az épületet hőszigetelték, kicserélték az elavult nyílászárókat, rendbe tették a lapos tetőt, valamint a fűtést is korszerűsítették.
A tehergépkocsik előzési tilalmának betartását ellenőrizték hétfőn a somogyi rendőrök az M7-es autópályán. 8 óra és 15 óra között a rendőrök szabálytalan előzés miatt 2 járművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, valamint - a gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából – további 4 külföldi gépkocsivezetőt állítottak elő.
Nívós programokkal tisztelegnek ma József Attila előtt Balatonszárszón a költészet napján. Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket ezen a napon.
Egyedi, kör alakú mintájú tetoválással hívná fel a figyelmet a cukorbetegségre egy Pécsett született tetoválóművész. Marton István egy éve döntött úgy, hogy a nemzetközileg is ismert logót meghatározott színnel és betűtípussal varrja cukorbetegeknek.
Somogy valamennyi választókerületében a 2014-ben is nyertes kormánypárti jelölt kapta a legtöbb szavazatot a 2018-as országgyűlési választások során.
Életét vesztette az a 35 éves nő, aki a mozgó vonatról akart leszállni, de a szerelvény alá esett vasárnap a reggeli órákban Kaposújlaknál.
Idén májusban is megtarthatják a horogra akadt pontyot a horgászok a Balatonnál. A fajlagos tilalmi korlátozás feloldását a korábbi évekhez hasonlóan a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kérte a Somogy Megyei Kormányhivataltól. A könnyítés azonban nem vonatkozik a tó teljes vízrendszerére.
Irgalom útja épült Kaposváron, igaz csak ideiglenesen, a Sétáló utcában, de érdemes rá figyelmet szánni. Több mint egy tucat, egészen pontosan 14 "stáció" hirdeti az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit a kaposvári Fő utcán. Célja, hogy aki egy-egy pillantást vet ezekre az üzenetekre az gondolkodjon el rajtuk!
Perzsa leopárd egyeddel gazdagodott a pécsi állatkert, a Sara nevű, hároméves nőstény a már a mecsekoldali vadasparkban élő nyolc éves Taian elnevezésű hím társa lesz.
Megkezdődött az elmúlt évek legnagyobb óvodafejlesztési projektje Komlón. A 120 millió forintos, európai uniós forrásból finanszírozott program során a város valamennyi óvodája megújul.
Hamarosan kutyákkal járőrözhetnek a polgárőrök, méghozzá őshonos magyar kutyafajtákkal. Somogyba is jut majd az ebekből.
A lakossági kérések alapján folytatja fásítási programját a BIOKOM Nonprofit Kft Pécsen. A cég elmondta, hogy 2017-ben harminc helyszínen ültettek növényeket.
Magán állatkertek nyíltak Baranyában, és még segítik is egymást. A Mini Zoo Komló után Erdősmecskén nyitotta meg kapuit a RepZOOtic április elejétől. A két állatkert alig 40 kilométerre található egymástól, fő céljuk megegyezik, állatokon szeretnének segíteni, és az embereket a természetvédelem fontosságára próbálják nevelni.
Nárcisz ünnep közeleg Kaposváron, mely egyfajta szezonnyitója a kaposvári tavaszi programoknak. Szombaton, immár ötödik alkalommal tölthetünk el egy egész napot nagyszerű programok kíséretében a Róma-hegyen a festői Rippl-Rónai József Emlékmúzeumnál, ahol a nárciszok már készen állnak, írta a kaposvármost. „
Új műszert üzemeltek be a Pécsi Tudományegyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján. A műszer a kismamák hasfalán keresztül teszi lehetővé a magzati szívhangok és a szülési fájások mérését, regisztrálását. A korszerű eszközt az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársaiból álló kórus és a Ghymes zenekar tavaly Pécsett tartott közös koncertjének bevételéből tudta megvásárolni a klinika.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a természeti és kulturális örökség védelme és fejlesztése, valamint megőrzése programja során jelentős fejlesztéseket valósít meg horvátországi partnerszervezetekkel együttműködve. Komlós Attila, marketing- és kommunikációs menedzser elmondta, hogy az igazgatóság felújítja az Abaligeten található Denevérmúzeum épületét és annak közvetlen környezetét.
Oldalak
További hírek
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!