Húszezer nárcisz a Róma-villánál szombaton

Nárcisz ünnep közeleg Kaposváron, mely egyfajta szezonnyitója a kaposvári tavaszi programoknak. Szombaton, immár ötödik alkalommal tölthetünk el egy egész napot nagyszerű programok kíséretében a Róma-hegyen a festői Rippl-Rónai József Emlékmúzeumnál, ahol a nárciszok már készen állnak, írta a kaposvármost. „

Sosem volt még ennyi nárcisz a látogatóközpont kertjében” - fogalmaztak a szervezők a szerdai sajtótájékoztatón. Idén is több ezer érdeklődőt várnak Rippl-Rónai József Emlékmúzeumához a Nárcisz ünnepre, ami már egy emblematikus rendezvénnyé nőtte ki magát. A sajtótájékoztatón elhangzott, idén minden korábbinál nagyobb létszámmal érkeznek Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium fiatal tehetségei, akik művészi munkájukkal még hangulatosabbá varázsolják majd a helyszínt. A művészeti hátteret azonban idén nem csak a kaposvári intézmény biztosítja, hiszen a szervezők civil szervezetek bevonásával tették minden eddiginél színesebbé a programok palettáját. Így a kilátogatóknak lehetőségük nyílik majd számos kézműves foglalkozás kipróbálására. A hangulatot még teljesebbé idén is a Compass Egyesület fiataljai teszik, akik korhű ruhában vegyülnek majd el a látogatók között.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!