Megyeszerte érkezik ma a vers, az irodalom a közönséghez

Nívós programokkal tisztelegnek ma József Attila előtt Balatonszárszón a költészet napján. Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket ezen a napon.

A dél-balatoni település honlapja szerint a Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harmincegyedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont. Az esemény koszorúzással kezdődik a költő szobránál, ezt Németh Gábor szobrászművész hallgató kiállításának megnyitója, majd az általános iskolások szavalóversenyének Somogy megyei döntője követi. Kaposváron Földes László Hobo a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-esttel várja az érdeklődőket, Siófokon pedig idén is megrendezik a költészetnapi versmondó versenyt és gálaműsort a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Fotó: balatontipp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!