Több új lakást építenek Baranyában is

Egyszerűbb és gyorsabb lett a családi otthonteremtési kedvezmény igénylése március közepétől. A kormány által 2015 júliusában bevezetett lakáscélú támogatás évről évre kedvezőbb feltételekkel vehető igénybe. Mindez jó hatással volt Baranya ingatlanpiacára is.

A családi otthonteremtési kedvezménynek, valamint a lakáscélú hitelek állami kamattámogatásnak köszönhetően olyan komplex otthonteremtési program jött létre, amely egyaránt lehetőséget biztosít a családalapítás előtt állóknak, a még gyermektelen fiatal házasoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, a gyermekes családoknak, az építőknek vagy vásárlóknak, sőt a lakásukat bővítőknek is. Az ügyintézés megkönnyítése és a folyósítás határidejének lerövidítése érdekében márciustól további módosításokat is bevezettek, így az igényléshez már nem szükséges igazolások beszerzése és bemutatása, elegendő, ha a kérelmező nyilatkozik a támogatási feltételek fennállásáról. Az ügyintézési határidőt vásárlás esetében 30, építkezésnél 60 napban korlátozták. Az elmúlt években jelentősen nőtt az építési kedv is. Míg 2014-ben, azaz a családok otthonteremtési programjának bevezetése előtt, mindössze 114 új lakás épült Baranyában, addig 2017-ben már 335 új lakás készült el, és további 1843 építése van folyamatban. A támogatások összege is nőtt, ugyanis a Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint, a használt lakások vásárlása vagy bővítése esetén a gyermekszám függvényében 600 ezer forinttól 2 millió 750 ezer forintig, új lakás építése vagy vásárlása esetén pedig 10 millió forintig terjedhet. Ezen felül a három vagy több gyermekes családok új otthonának megteremtését az állam összesen 10 millió forintig igénybe vehető kamattámogatott hitellel, valamint 5 millió forintig visszaigényelhető adó-visszatérítési támogatással is segíti.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!