Helyi Hírek

Csaknem minden politikai tömörülés megnevezte jelöltjét a barcsi központú Somogy 2. számú választókerületben az idei országgyűlési választásokra. A Fidesz-KDNP jelöltje a jelenlegi egyéni képviselő Szászfalvi László, a Jobbik listán a Parlamentbe jutott Ander Balázst indítja. 

Három ráadásra is visszatapsolták az újévi koncerten a Barcsi Városi Fúvószenekart Bácsalmáson. Első ízben fordult elő az újévi koncertek sorában, hogy nem környékbeli zenekarra esett a bácsalmásiak választása. 

Önkénesek segítségét várja a Barcsi Természet- és Állatvédő Egyesület, ugyanis februártól átmenetileg szünetelhet az eddig segítséget nyújtó közmunkaprogram. A barcsi önkormányzat eddig közmunkásokkal is segítette a menhelyet működtető egyesület munkáját, de úgy tűnik februártól megszakad ez a lehetőség. 

Befejeződött a drávaszentesi Dráva Kapu Bemutatóközpont átépítése. Az épület állattartó telepénél tavaly nyáron kezdtek el építkezni és most kedden fejezték be azt. Az átalakításnak több célja is akad. Elsősorban fontos szempont volt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságán folyó állattartó tevékenységet kiszolgáló infrastruktúra korszerűsítése. 

Barcson főként a középiskolások teszik le helyben a nyelvvizsgát a két középiskolában működő nyelvvizsgaközpontban, emellett a diplomához vizsgát akarók száma a meghatározó. Mind a Dráva Völgye, mind a Széchényi Ferenc Gimnáziumban több alkalom adódik arra, hogy a jelentkezők megszerezhessék nyelvvizsgájukat. 

Minden személyi és technikai feltétel adott volt a feladatvégzéshez az elmúlt évben a Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Intézménynél, mondta el szerkesztőségünknek az igazgató főorvos, de hozzátette, 2018. orvoshiánnyal nyit. Ortopéd szakorvosra pályázik a város, illetve várjuk, hogy ortopéd szakorvos pályázzon Barcsra.
 

Karácsonyi díszekbe burkolni a házat és karácsonyfát díszíteni az egyik leglátványosabb karácsonyi szokás, de vízkereszthez közeledve eljön az idő, hogy eltegyük a díszeket. Bár lehet, hogy sokan már kidobták a fát, ám a hagyomány szerint vízkeresztkor illik megválni tőle. Nálunk a vízkereszt január 6-ára esik, és ilyenkor ünnepeljük a napkeleti bölcsek érkezését a kis Jézushoz.

Évértékelőt tartottak a barcsi polgárőrök. Mint elhangzott 4500 óra szolgálatot teljesítettek Barcs közbiztonságáért 2017-ben.

 

Önálló tárlaton ismerkedhetünk Darvas Iván munkáival. A barcsi alkotó kiállítása január 22-én nyílik meg.
 

A Nemzeti Élelmiszerbiztonság Hivatal szakemberei aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlőtőkéket találtak Somogyban is. A fertőzés miatt a tőkéket el kell égetni, a járvány miatt pedig karantént rendeltek el. Az előzetes becslések szerint több mint 400 gazdálkodó területét érinti a zárlat Balatonboglár, Szőlőskislak és Karád térségében.

Az elmúlt évben csatlakozott a "Cselekvő Közösségek - aktív közösségi szerepvállalás" országos programhoz a Barcsi Városi Könyvtár. Ehhez kapcsolódóan egy hetes programsorozatot tartottak májusban, melynek célja a társadalmi együttműködés erősítése volt, most pedig szintén a téma kapcsán továbbképzésen vesznek részt, mondta el megkeresésünkre az intézményvezető.
 

Az adventi sűrű programok után január mindig csendesnek tűnik, de ennek ellenére Barcson a következő hetekben is lesznek kulturális műsorok. Folytatódik a színházi előadás sorozat, lesz mozi, és a gyermekek is találnak maguknak szórakoztató programot.
 

Decemberben is szüreteltek szőlőt, még pedig az Országh Pincészetnél. Az egy hektárról szedett cabernet szőlőből kuriózum, jégbor készül az idei tavaszra.
 

Nehezményezték a barcsi lakosok, hogy a postai csekkbefizetés során kérték személyigazolványaikat. Többen felkeresték szerkesztőségünket is, hogy ezzel csak tovább nő a várakozási idő. A témával kapcsolatban csütörtökön sajtó közleményt adott ki a Magyar Posta. Nem egyedi jelenség volt a barcsi, mindez része az új pénzmosás elleni szabályok januári bevezetésének.
 

Bár még nem érkezett el a pihenés ideje, hisz még egy újévi koncert előtt áll a barcsi Városi Fúvószenekar, mégis értékelésre készülnek a zenekar tagjai. A karnagy erről a HÍD Televíziónak nyilatkozott.
 

Baleset történt csütörtökön Barcson egy Dráva parti faipari vállalkozásnál. A súlyos sérüléssel járó estről csak szűkszavú tájékoztatást kapott szerkesztőségünk.
 

A rendőrségen is elérhető az elektronikus ügyintézés, de az ügyfeleknek nem kötelező ezt választani – mondta el a Dráva Hullám kérdésére dr. Gömbös Sándor dandártábornok. Január elsejével 208 új űrlapot töltöttek fel a rendőrség honlapjára, amely könnyítheti az adminisztrációt. 

Nagyon kevés csapadék hullott a sokéves átlaghoz képest is a térségben – ez derül ki a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság frissen közzétett adatsorából. A csapadékhiány a folyók vízszintjén is meglátszott, hiszen a novemberi átlagos vízszint a Dráván Barcsnál a sokéves átlagnál 103 centiméterrel volt alacsonyabb. 

Márciusban nyitja a túraszezont a környéken a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. A napokban közzétett programterv szerint Csokonyavisontára várják az idei évben a természetbarátokat a Halvány sáfrány túrára, de Drávaszentesen a kellemes környezetben húsvét előtti kézműveskedést is rendeznek az idei évben is. 

Már év elején sem marad szórakozás nélkül a barcsi színházkedvelő közönség. Január 21-én egy igazi sikerdarab, Az anconai szerelmesek musical érkezik Dobos Judit rendezésében. A darab helyszíne egy Adria-parti városka tere, a hetvenes években. 

Oldalak

További hírek

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!