Helyi Hírek

A barcsi lakók többsége 110 literes hulladékszállítási edényzetre kötött szerződést a hulladékszolgáltatást koordináló Dél-Kom Kft. adatai szerint. Összesen 3340 ilyen edény van forgalomban a városban, míg az eggyel nagyobb 120 literes méretet csupán öten választották. 

Ünnepi különkiadással készül karácsony első napjára a Híd Televízió. A Barcsi Krónika megszokott műsora helyett 17 órától karácsonyi dallamok csendülnek fel a hétfői összeállításban. 

A Szulok környékén közlekedők a félreeső utca egyik házát rendszeresen megcsodálják díszes kivilágítása miatt. Petrás Tamás három évvel ezelőtt kezdte égőkkel díszíteni házát az ünnepvárás idején, igaz, akkor még „csak” 300 égővel büszkélkedhetett az épület. 

356 karácsonyi ajándékdoboz talált gazdára a kormányhivatal és járási hivatalainak jóvoltából, több ezek közül Darányba és Kastélyosdombóra került. Utolsó állomásához érkezett a Somogy Megyei Kormányhivatal karácsonyi ajándékdoboz akciója. 

Szabadnap van a Dél-dunántúli Közlekedési Központnál, vagyis a buszok is ünnepi menetrend szerint járnak. A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy az általa közlekedtetett menetrend szerinti országos, regionális és helyi autóbuszjáratok közlekedési rendje a téli tanszünet időszakában – a karácsonyi és újévi ünnepek környékén megváltoztt menetrend szerint közlekednek.

Nem maradunk gyógyszer nélkül az ünnepekben sem. A barcsi patikák ügyeletet tartanak.
 

Négy évtizedes hagyományt folytatnak a barcsi katolikus templomban karácsonykor. Az éjféli mise előtt idén is lesz pásztorjáték.
 

Ünnepi műsorral jelentkezik vasárnap a Dráva Hullám. A karácsonyi Kopogtató december 24-én, 11 órakor jelentkezik.
A 102.7 MHz frekvencián zenés, verses összeállítás hallható.

Zsúfolásig megtelt fellépőkkel és családtagokkal a Barcsi Szociális Központ ebédlője. Az intézményben már hagyomány, hogy a bentlakó idősek családtagjait is meghívják a közös ünneplésre. Sok család ugyanis nem tölti együtt a karácsonyt az otthonban élő rokonnal, de az ünnepség minden évben alkalmat ad a találkozásra. 

A homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola ötödikes diákjai novemberben pályáztak az „Itt élned halnod kell” rockmusical december 15-ei előadás jegyeire, amit sikerült megnyerniük. A gyerekek tanárnője, Csapó Attiláné rádiónknak elmondta, nyár óta követte nyomon az előadás közösségi oldalát, ugyanis nagy álma volt, hogy egyszer eljuthasson oda. 

Tizenhat lakást és egy üzlethelyiséget vásárol a barcsi önkormányzat, amit a következő három év során fizet ki a tulajdonos 19 lakás Kft.-nek. Az ügyletre legutóbbi soros ülésükön mondtak egyhangú igent a városatyák. 

Sok sebességmérést hoz a hétvége Barcs környékén, érdemes lesz figyelnie annak, aki nem szeretne fizetni gyorshajtás miatt. Szombaton Vízváron kezdenek a rend őrei majd az ünnepet nyitó hétvégén, de Bolhón és Komlósdon is mérnek majd a délelőtt folyamán. 

Az adventi időszak egyik legszínvonalasabb műsorát hallhatták azok, akik elfogadták a barcsi Vikár Béla Zeneiskola meghívóját a Karácsonyi Tanári Hangversenyre.
 

December 20-án, a Móricz Zsigmond Művelődési Központban, az óvodások karácsonyán elismerték négy óvodapedagógus, illetve dajka munkáját.

Az idei évben, december 20-án a Széchenyi közi, a Deák Ferenc utcai, a Szent István utcai Tagóvoda és a Hársfa utcai óvoda nagycsoportosai léptek fel az óvodások karácsonyán. A Móricz Zsigmond Művelődési Központ pillanatok alatt megtelt a kíváncsi szülőkkel, nagyszülőkkel, illetve meghívott vendégekkel.

Általános iskolásokat ajándékoztak meg szerdán a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium diákjai. A Diákönkormányzat szervezte karácsonyi adománygyűjtő akciójuk során, közel 150 diáknak adtak ajándékcsomagot.
 

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy az általa közlekedtetett menetrend szerinti országos, regionális és helyi autóbuszjáratok közlekedési rendje a téli tanszünet időszakában – a karácsonyi és újévi ünnepek környékén megváltoztt menetrend szerint közlekednek.

 

Megközelítőleg 47 milliárd forintnyi forrást nyertek el a somogyi 2. választókerületben a vállalkozások és az önkormányzatok az elmúlt három év során. Így önerővel együtt 58 milliárdos fejlesztés valósulhat meg a Barcs-Csurgó-Nagyatád tengelyen – mondta el év végi sajtótájékoztatóján Szászfalvi László. Barcs ezen belül 9,7 milliárd forintot nyert és közel 14,6 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg itt - mondta a honatya.
 

Véget ért a laptopok kiosztása az idősügyi infokommunikációs program keretében. Barcsra 103 laptop érkezett, amit a 65 év feletti aktív életet élők igényelhettek előzetes igényfelmérést követően.

Változik a vasárnapi megszokott nyitva tartás a környékbeli üzletekben, érdemes lesz odafigyelni a vásárlásra. Szenteste napján, azaz december 24-én, a kereskedelmi törvény alapján 14 óráig tarthatnak nyitva az üzletek, azonban a kereskedők dönthetnek arról, hogy korábban zárnak vagy akár ki sem nyitnak ezen a napon.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Aktív iskola - Egészséges táplálkozás hete

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!