Helyi Hírek

Csapatépítő ráhangolódással, majd gimnasztikával és nyújtásokkal valamint tánctechnikával és eszközhasználattal, például botpörgetéssel indul a barcsi mazsorettek minden napja a héten. A Vénusz Mazsorett Csoport ugyanis edzőtáborba vonult.
 

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg június 28-i kezdettel Kiskunmajsán a Lurkó Tánctábort, ami az idők során tánc- és népzenei valamint az ország egyik legnagyobb hagyományőrző táborává nőtte ki magát. Az elmúlt évben is utaztak barcsiak is a táborba, az idei évben is 21 barcsi táncos vett részt a tábor munkájában a Boróka és a Kis-Boróka együtteseiből.

Elengedhetetlen szakembereink lelkiismeretes, oktató, nevelő és ismeretterjesztő munkája ahhoz, hogy Magyarország és a Kárpát-medence kincseit még sokáig megőrizhessük és csodálhassuk - közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Föld Napja, a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógusnap alkalmából adományozott miniszteri elismerések átadásán a Pesti Vigadóban. A 106 miniszteri elismerésből egy, barcsi szakemberhez került.
 

Nyári pihenőjüket töltik a barcsi judokák, de az idei évben, a tavasszal elrendelt közös edzés tilalom miatt, egyre jobban várják az edzőtáborozást.
Honfi Zsolt, a Barcsi Judo Sportegyesület elnöke megkeresésünkre elmondta, augusztusra tervezik az idei tábort, mely egyben a rendszeres edzés indulását is jelentené.

Csütörtökön tartja a veszélyhelyzet utáni első tanácskozását a barcsi képviselő-testület. A város hivatalos oldalán elérhető napirendi sorban szerepel a polgármester beszámolója is a veszélyhelyzet idején hozott intézkedésekről, de az időközben kinevezett rendőrkapitány beszámolóját is megvitatják a városatyák Barcs közbiztonsági helyeztéről.

Mától szerdáig újabb szakaszokon végez szivacsos hálózati mosatást a DRV Zrt. Barcs területén. A tűzoltóság környéki utcákat, Középrigócot és a Semmelweis utca környékét érinti az esetleges opálosodás és ellátási zavar. 

Egy lángoló kamion oltásánál dolgoztak a hétvégén a barcsi tűzoltók is Lábodon a hétvégén. A település külterületén teljes terjedelmében égett egy gabonát szállító kamion, a jármű közelében a lábon álló gabona is lángra kapott.

 

A Barcsi Járás területéről 85 kisgyerek somogyi kirándulására nyert pénzt két szervezet Barcsról illetve Babócsáról. 

Drávaszentes szorgos asszonyai június és július hónapban sem voltak restek, mindkét hónapban az évszakhoz, időszakhoz megfelelő témát dolgoztak fel, mellyel színesítették a településrész központját.

Közel negyven drávaszentesi és somogytarnócai gyermek vett rész szombaton a Drávaszentesen rendezett Kultúrák Összefogása a Közösségekért program keretein belül – kutyás bemutató, rendőrségi ügyességi játékok, kézműves játszóház és légvár szórakoztatta a gyerekeket.

A balatoni közbiztonság növelése érdekében rendőröket vezényelnek ezen a nyáron is a vízpartra a megye többi részéről – írja a sonline.hu.

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy gabonát szállító kamion Lábod külterületén szombaton. A jármű közelében a lábon álló gabona is lángra kapott. 
 

 

A napokban új szamárral gazdagodott a Dráva Kapu Bemutatóközpont drávaszentesi állattartó telepe – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park weblapján. Az 1 éves kanca csikó – aki a Zsuzsi névre hallgat – a nemzeti park nagydorogi telephelyéről került Drávaszentesre.

Ismét tánccal, kirándulással és virológiai előadással zárták a táborozást az aranyos diákok – véget ért a második felvonása az idei Erzsébet tábornak, színes programokkal és jó hangulattal zárult ez a hét is.

Fotókiállítással, főzőversennyel és zenés programokkal várták a VI. Barcsi Roma Napra látogatókat – március óta most először tudott összegyűlni a városrész lakossága, közös főzéssel és zenéléssel ünnepelték meg ezt.

Minden szakrendelés elérhető és a műtétek is megindultak barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Központban.

 

A járvány helyzetre való tekintettel az elmúlt időszakban nem üléseztek Barcs Város bizottságai. A héten azonban ismét sor került a személyes tanácskozásra.

 

Augusztus elsején kerül megrendezésre az idei Balaton-átúszás, az előzetes jelentkezés július 15-én kezdődik – írja a csodalatosbalaton.hu

70 éve, hogy a különböző felekezetből, identitásból álló két önálló település félretette a büszkeségét, önállóságát és a racionalitást előtérbe helyezve egységes településsé vált.

Számos lehetőséget nyújt a KSzC Barcsi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája a továbbtanulni kívánóknak és azoknak is, akik a be nem fejezett képzéseiket folytatnák.

 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!