Közeli helyeken
A horvát tengerpart helyett a Dráva mentén kutatnának olaj és gáz után Horvátországban. A horvát kormány pénteken aláírta a szerződéseket a szárazföldi olaj- és gázlelőhely feltárására és kitermelésére az INA horvát olajipari vállalattal, valamint a kanadai székhelyű energiaipari csoport horvát leányvállalatával, a Vermilionnal - közölte a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.
A Fishing on Orfű második nagyszínpadát, ami váltásban üzemel az elsővel, a nemrégiben szavazás útján elnevezett Liszt Ferenc Nemzetközi Nagyszínpaddal, a szervezők egy neves menedzserről, Kovács Ákosról nevezik el.
Szurkolói klubot nyitott pénteken az Új Nemzedék Központ Kaposváron, ahol a fiatalok biztathatják a magyar futballválogatottat az Európa Bajnokság alatt. Június 10-től az ország 18 pontján, így Kaposváron is nyit a közösségi terében EB szurkolói klubot az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ. A Klubban kivetítővel és számos játékos programmal is várják az érdeklődőket.
A Kaposvári Egyetem és a szlovákiai Eperjesi Egyetem 2011-ben kötött öt évre szóló együttműködési megállapodást a két intézmény közötti oktatási, kutatási, kulturális, művészeti és személyes csere-együttműködés előmozdítására.
A Budapest–Dombóvár–Kaposvár–Gyékényes vasútvonalon június 13-tól augusztus 28-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek pályakorszerűsítési munkálatok miatt.
Június 18-án, jövő szombaton immáron harmadik alkalommal rendezi meg a FutaPécs SE az Orfűi Éjszakai Félmaratonját. A versenyre péntek estig lehetett leadni az előnevezéseket, de az eddigi adatok alapján biztosra vehető, hogy részvételi csúcs fog születni a verseny történetében. – Eddig már 250-en adtál le a nevezésüket – újságolta el Pap Ferenc, a rendezvény szervezője. – Az első orfűi éjszakai futáson 222-en, tavaly pedig 212-en álltak rajthoz.
A Zselicben évente több ezer facsemetét növesztenek magról. A gondosan elvetett magoknak hosszú évek kellenek ahhoz, hogy csemetékké nőjenek. A cserebogárpajor pedig épp ezeknek a fiatal fáknak a gyökerét támadja meg. Az elszáradt és elpusztított fákat az erdészeknek pótolniuk kell, ám a kártételek miatti kiesés pénzben és időben is jelentős.
Világméretű lakatfalhoz kapcsolták a híres, pécsi lakatfalat. Mindezt online. Ezzel Pécs is egyike lett azon pontoknak, ahol el lehet helyezni online lakatot szerte a világban. Most már az sem lehet akadály, ha nem jár az ember Pécsen és ott szeretne lakatolni a szerelmével.
Szabad utat adott a népszavazási kezdeményezésnek a Kaposvári Törvényszék, így ha összegyűlik a megfelelő számú aláírás, akkor lehet voksolni a gumifeldogozóról.
Természetközeli szemléletformáló - 23 hektár területű - élményparkot és négy csillagos szállodát adtak át pénteken a Pécshez közeli Pogányban. A zöldmezős beruházást több mint 800 millió forintos forrásból valósították meg. A baranyai településen, húsz embert foglalkoztató Zsájaliget Hotel és Élménypark - mint azt Zsuffa Ákos tulajdonos az MTI-nek elmondta - hétszáz négyezetméter alapterületű, nyolc szobás, teljes egészében akadálymentesített hotel, mintegy negyven fő befogadására alkalmas konferencia teremmel és wellness-részleggel várja a vendégeket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) baranyai pénzügyőrei EKÁER ellenőrzés során Udvar térségében hűtőszekrények közé rejtett 895 karton adózatlan cigarettát foglaltak le egy szerb rendszámú tehergépjármű rakteréből. Az ügyben jövedéki és orgazdaság bűntette miatt indult eljárás, valamint a pénzügyőrök 27 millió forint jövedéki bírságot is kiszabtak.
Az ittas vagy bódult állapotban lévő járművezetők kiszűrésére országos ellenőrzést tart a hétvégén a rendőrség - közölte pénteken honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Negyvenezer forintos bírságot kapott Pécs polgármestere, Páva Zsolt, mert jogosulatlanul használt az autóján kék villogót. A városvezető a Magasház bontásának kezdetekor szervezett sajtóeseményen jelent meg megkülönböztető jelzéssel.
A hétvégén egy hidegfront éri el térségünket, amelynek hatására esőre és lehűlésre kell készülni – közölte csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzés szerint pénteken reggel, délelőtt még erősen felhős lesz az ég, és az északi tájakat leszámítva többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar.
Hosszú évek óta mindig az esővel küzdött a POSZT megnyitója, de most ragyogó napsütésben kétszáz ember gyülekezett a Színház téren, ahol Piros Ildikó a találkozó díszvendége vidáman köszöntötte az egybegyűlteket. „Színház nem létezik néző nélkül, élet nem létezik játék nélkül.
Több tucatnyi új könyv jelent meg a könyvesboltokban a 87. ünnepi könyvhét alkalmából. Az egy hetes rendezvényen számos író-olvasó találkozót, irodalmi estet és dedikálást tartanak.
Elsősorban fesztiválokon és különböző rendezvényeken várható az ellenőrök megjelenése a szezonban. A tájékoztatás szerint az ellenőrzések egyebek közt kiterjednek az idegenforgalmi szolgáltatásokra és az árfeltüntetésre.
Nem kapnak közterület-foglalási engedélyt, ha nem az önkormányzat által terveztetett és gyártatott árnyékolókat használják egységeiknél – így tudják az új balatonfenyvesi sétálóutca üzleteik elé kitelepülni szándékozó kereskedői és vendéglátósai – írja a sonline.hu.
Az alig egy hét múlva kezdődő szünidő gondtalan eltöltéséhez a rendőrség bűn- és baleset-megelőzési tanácsokkal szolgál és véd - a vakáció ideje alatt is.
Legalábbis a pecsma.hu által közölt adatokból erre lehet következtetni. Az elmúlt öt évben ugyanis nőtt a házasságkötések száma a városban, igaz, ezzel egyenes arányban viszont a válásoké is.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!