Elindultak a hajók Fonyód és Badacsony között

Ünnepélyes keretek között indult el a hajózási szezon Fonyód és Badacsony között, ahol szó esett a második, Fonyód és Badacsony közé tervezett balatoni kompjárat fontosságáról,  mind közlekedési mind turisztikai szempontból.

Az MTI tájékoztatása szerint a rendezvényen részt vett Kollár Lajos, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója, aki megerősítette: továbbra is terveik közt szerepel a Fonyód-Badacsony közötti, második balatoni kompjárat megvalósítása, amely fontos eleme a fejlesztési stratégiájuknak. A kormányhatározatba foglalt balatoni keretből 2 milliárd forintot nevesítettek erre a célra, ami nem elég az egész projekt megvalósítására, de az első ütemére, a két település kikötőinek megújítására igen. Az első igazi rohamra egyébként május-1-én számítanak Fonyódnál, ekkor ugyanis több ezren vágnak neki a Badacsonynak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!