Nagybajomban sül a Magyarok kenyere

A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról - jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. 

Sok helyen még folyik az aratás, ezért az idei felajánlás mennyisége még nem végleges - tette hozzá. A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben - közölte. Korinek László elmondta, a kezdeményezés elindításának köszönheti, hogy egyre többen ápolják a magyar nyelvet, hiszen "míg a Magyarok kenyerét eszik, a magyar nyelvet használják". Hangsúlyozta: a Magyarok kenyere programért a felvidéki és a Kárpátalján élő magyarság tette a legtöbbet, a kárpátaljai gazdák 83 tonna búzát ajánlottak fel. Az ünnepi kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz Kárpátaljáról érkezik. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!