Idén is vándorbotot adnak a diákok kezébe

Idén is elindul a Vándortábor program felső tagozatos és középiskolás diákoknak 14 új útvonalon, idén az erdei és vízi vándortáborok mellett kerékpáros táborra is lehet jelentkezni. A programokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatja, arra az idei költségvetésben 600 millió forint áll rendelkezésre. 

Az egyhetes vándortáborokban idén egységesen 21 ezer forintos részvételi díjért vehetnek részt a 12-18 évesek, a program a tervek szerint legalább 10 ezer diák számára biztosít majd nyári táborozási lehetőséget június 16-tól augusztus 20-ig. Vándortáborozásra öt hegységben - Mátra, Börzsöny, Pilis, Bakony, Mecsek - már kialakították és tesztelték az egyhetes útvonalakat, 350 kilométernyi erdei túraútvonalon 18 táborhelyet építettek ki. Kerékpárosoknak a hatéjszakás táborokat úgy alakították ki, hogy ismeretlen helyeket lehessen bejárni biztonságosan, kis forgalmú utakon kerékpárral. Négy útvonalat alakítottak ki, amelyek az Őrség-Vasi-hegyhát, Felső-Tisza vidék, Közép-Magyarország, és a Kőrösök völgyén át vezet. Június 18-tól augusztus 20-ig napi 20-60 kilométeres távokat jelöltek ki a gyerekeknek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!