Közeli helyeken

Jóval több vihart jeleztek idén az április 1. és október 31. között működő viharjelző rendszerek a Balatonnál, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál, mint tavaly. A három tónál 1300-2600 órán át volt érvényben első- vagy másodfokú viharjelzés a hét hónap alatt, ami 300-400 órával több, mint az előző évben volt. 

Meghosszabbította április 30-ig a kilakoltatási moratóriumot a parlament kedden. A KDNP-s Harrach Péter, Hollik István és Szászfalvi László (képünkön) javaslatát egyhangúlag, 176 igen szavazattal fogadta el az Országgyűlés. A moratórium november 15-től április 30-ig tart abban az esetben, ha a kötelezett magánszemély. 

Vasárnap éjfélig hetvenöt lakossági bejelentés érkezett a viharos széllel kapcsolatban a megyei műveletirányítási központba. A legtöbb kárt a Balatonnál okozta a Nárciszra keresztelt vihar. Éjfélig hetvenöt káresetet számoltak fel a megye hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységei. 

A vagyonbiztonságra hívja fel a figyelmet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az emlékezés ünnepén is. A kegyelet napjaiban ugyanis a temetők közelében megnövekedett forgalom miatt gyakrabban fordul elő gépkocsifeltörés, kerékpár-, illetve táskalopás, sírokról virág és koszorú eltulajdonítása, valamint az ingatlantulajdonos távollétét kihasználva lakásbetörés és besurranás. 

Nyitvatartási időben, illetve azon kívül egyeztetett időpontban és helyszínen, például a munkahelyeken vagy iskolákban várják a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai azokat az adózókat, akik még nem rendelkeznek ügyfélkapuval. A szervezett ügyfélkapu-nyitást a NAV Somogy megye egész területén biztosítja. 

Mintegy négy és fél milliárd forint európai uniós támogatást kapnak a karitatív szervezetek intézményeik fejlesztésére, felújítására és eszközbeszerzésre. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat felújítja a sátoraljaújhelyi, a pécsi, a győri, a dorogi és a tatai regionális központjukat, valamint a Tiszaörsön működő nagy közösségi házat és táborhelyet. 

Útra dőlt fák akadályozták a közlekedést a megye több településén, köztük Barcson is. Folyamatosan érkeznek a jelzések a szélvihar következtében a Somogy megyei tevékenység irányítási központba. Vasárnap estig hetven helyszínre kérték a somogyi tűzoltók segítségét, főként vezetékre és épületekre dőlt fák eltávolításához. 

A viharos erejű szél miatt vasárnap déltől nem jár a balatoni komp. Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetője közölte, hogy a Balatonnál Siófok térségében mérték a legnagyobb, 135 kilométer/óra erejű szelet kora délután, de több helyen 100 kilométer/óra feletti erősségű széllökéseket regisztráltak a térségben. 

A Brüsszelben elfogadott magyar terv szerint a Bodeni-tótól induló Eurovelo 13-as út magyarországi szakasz az Őrségből a Balaton érintésével Budapestre, majd Gödöllő, Eger és a Hortobágy érintésével Debrecenbe vezetne - mondta Révész Máriusz. 

A tavaly ősszel elhunyt Kocsis Zoltánról, a világhírű zongoraművészről, karmesterről és zeneszerzőről nevezi el a pécsi Kodály Központban található próbatermét a koncertterem rezidens együttese, a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) november 9-én. 

Átadták Kaposváron a több mint 1,4 milliárd forintból felújított Bajcsy-Zsilinszky utcát és a Németh István fasort. 

Összeütközött egy kisbusz és egy gépkocsi szombat délután a 61-es főút Böhönye és Nagybajom közötti szakaszán. Az ütközés következtében a gyerekeket szállító kisbusz az út menti árokba borult. 

Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyt rendez november 21-én a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola. Európa első cigány/roma nemzetiségi érettségit adó tanintézetében immár több mint egy évtizedes hagyománya van megmérettetésnek, amelyre az ország bármely részéből várják a nevezéseket. 

Ötödik alkalommal rendeztek Nagysallérban trófeaszemlét a SEFAG Zrt.-nél. Az immár hagyományosnak mondható mustrán a szeptemberi időszakban terítékre került gímbikák, illetve – a késő októberi időpontra tekintettel – dámvad trófeákat csodálhattak az érdeklődők. 

Előbújtak a dámszarvasbikák is Somogy megyében, a SEFAG Zrt. lábodi és barcsi erdészetének területén. Október elejétől november közepéig tart a dámvadak párzása, üzekedése, azaz barcogása. Tehát, bár vége a gímszarvasok nászának, a szarvasbőgésnek, ez azonban nem jelenti azt, hogy elmúlt volna a "szerelem" az erdőkből, mert október elejével megkezdődött a dámbarcogás, a dámszarvasok párzási időszaka.

A tavalyi sikeren felbuzdulva a MÁV-START idén is indít különvonatot december 9-én Zágrábba, Európa egyik legszebb adventi vásárába. A vonat 7 óra 25 perckor gördül ki a pécsi vasútállomásról, Zágrábig Szentlőrincen, Szigetváron, Barcson és Gyékényesen áll meg. A zágrábi pályaudvarról 18 óra 35 perckor indul vissza a szerelvény a baranyai megyeszékhelyre.

„ Magyarország belügyminisztere – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – 2017. október 31. hatállyal, más szolgálati feladat ellátására történő felkészülése érdekében visszavonta dr. Piros Attila r. dandártábornok Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon betöltött megyei rendőrfőkapitányi kinevezését”, olvasható a Belügyminisztérium közleményében, melyet az Országos Sajtószolgálathoz jutattak el.
 

Teherautókat borított fel, fákat döntött ki a viharos erejű szél kedden a Dunántúlon. 12 esetben útra dőlt fát kellett eltávolítania a somogyi tűzoltóknak, három épületet kellett megszabadítani a rádőlt fa súlyától. 

A magyar és a somogyi vízügyi szakma jeles alakjainak állított emléket a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete. Az arcképcsarnokot stílusosan a nemrég elkészült Vak Bottyán utcai árvízi víztározónál állították fel. 

Szászfalvi László törvénymódosítást terjesztett be, de Ander Balázs is felszólalt az országgyűlés ülésének tegnapi napján. Meghosszabbítaná április 30-ig a kilakoltatási moratóriumot a Kereszténydemokrata Néppárt. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!