Helyi Hírek
Ahogy arról a napokban a BarcsMédia is beszámolt: az E.ON. Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében felhívja a lakosok figyelmét, hogy július 13-án szerdán reggel 8 órától, másnap éjjel 11 óráig az FGSZ Földgázszállító Zrt. éves tervszerű karbantartást végez a babócsai gázátadó állomás térségében.
A Dráva Futó Egyesület kilencedik alkalommal rendezte meg a Dráva Félmaraton versenyét, amely a betét futamokkal együtt nagy részvételi csúcsot hozott, hiszen összesen 68-an rajtoltak el a barcsi Városháza elől Heresznyére, a 21.1 km-es táv megtételére.
Tapsony környékéről került a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Dráva Kapu Bemutatóközpontjában működő madárrepatriálóba egy rétisas június közepén.
Több száz európai helyszín mellett 16 magyar településen is megtartották vasárnap a Nagy Ugrást, az édesvizek európai ünnepét.
Képzőművészeti és kézműves kiállítás nyílik a Barcsi Városi Könyvtárban. A Dráva Környéki Kistérségi Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége jóvoltából tekinthetik meg a kézzel készült remekműveket.
Több százan gyűltek össze a barcsi rockzenekarok szezonnyitó koncertjére a Testvérvárosok terén. A Határvidék több mint egyórás koncertje nyitotta a szabadtéri rendezvényt.
Több éve vannak jelen környékünkön a WWF munkatársai, akik helyi szervezetekkel és civilekkel fognak össze annak érdekében, hogy az öt országon átívelő programjuk, melynek a vizes élőhelyek megóvása a célja, eredményesebb legyen. Szombaton, Heresznyén voltak jelen a szakemberek, ugyanis tegnap közel 160-an futották el Heresznyére a Dráva Félmaratón alkalmából.
Zenés ébresztő és disznóvágás. Ezzel indult tegnap hajnalban az immár hagyományos roma nap, Barcson. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat második alkalommal rendezte meg a Roma Napot.
A Darányi Darts Club versenyzőjeként ért el nemzetközi sikereket Bokor Boglárka.
Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást, köztük egy somogyi faluban. A Somogy megyei Bodrogon polgármestert választanak.
Az elmúlt 16 év legalacsonyabb munkanélküliségét regisztrálta a kormányhivatal szakigazgatási szerve májusban a somogyi megyeszékhelyen.
Az E.ON. Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében felhívja a lakosok figyelmét, hogy július 13-án szerdán és július 14-én csütörtökön az FGSZ Földgázszállító Zrt. éves tervszerű karbantartást végez a szállítóvezetéken.
Ezen a héten Hajdú Nándor viselkedéselemzővel beszélgettünk arról, hogy milyen ingerek érhetik az elsősorban általános iskoláskorú gyermekeket a nyári szünidőben, milyen lehetőségeik vannak szabadidejük eltöltésére.
Nem sokkal az iskola befejeztével már napközis tábor várta a gyermekeket a barcsi Deák Ferenc Általános Iskolában, ahol 35 tanuló élvezte a szünidő első hetét, a tanárok pedig játékos, kreatív feladatokkal gondoskodtak arról, hogy jól induljon a megérdemelt pihenés.
A következő idénytől változásokra lehet számítani a női labdarúgás területén, már ami a pályaméretet illeti.
Mint ahogy arról korábban szerkesztőségünk is beszámolt: a héten 3 fiatal töltötte szabadidejét a BarcsMédia első ingyenes táborába, ahol a média világába nyertek egy kis bepillantást: megtanulták hogyan épül fel egy hír, ellátogattak a HÍD TV Terasz című beszélgetős műsorának felvételére, de egy előre megadott téma kapcsán kisfilmet is forgatott az … in MÉDIÁS res … csapata.
Szombat hajnalban már biztosan sürgő-forgó emberekkel fogunk találkozni a barcsi roma telepen, hiszen 4 órakor disznóvágással kezdik a Roma napi programsorozatot, amit 6 órakor zenés ébresztő követ, hiszen ekkor indul meg a lovas kocsi a zenészekkel, gondoskodva a környékbeliek ébresztéséről.
Rég hallott zeneszámokkal, köztük több évtizedes saját dallal is készül a hétvégi koncertre a Detonic – tudtuk meg a zenekar énekesétől.
2020-ig többek között Drávacsehi, Drávafok,, Drávakeresztúr, Felsőszentmárton, Kastélyosdombó, Lakócsa, Potony, Szentborbás és Tótújfalu is részesül azokból a fejlesztésekből, melyek összértéke – európai uniós társfinanszírozású programokból közvetlenül támogatandó célként – 15,35 milliárd forint.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Somogy Megyei Igazgatóságának Nagyatádi mérnökségének munkatársai a 6-os számú főút Barcs és Darány közötti szakaszán burkolatjavítási munkákat végeznek, amely során a burkolathibákat javítják, a kigyűrődéseket távolítják el, illetve helyenként, foltokban az aszfaltrétegeket cserélik.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!