Gyermekkel telt meg a barcsi Református Templom

Szombaton a gyerekeké volt a főszerep a barcsi Református Templomban, hiszen az Apostoli Pünkösdi Gyülekezet Egyesület bábjátékkal várta a kisebbeket.

Az Egyesület több ezer gyermeket elérve, 2007 óta foglalkozik bábelőadásokkal, s minden előadásuknak van keresztény üzenete, illetve erkölcsi normákat is közvetít. Barcson a „Városi nyúl tévedése” című darabot adták elő, aminek középpontjában az állt, hogy mennyire fontos odafigyelni egymásra, az intő szóra, és a helyes életre. Szép Sándor lelkész szerkesztőségünknek elmondta: szeretnék minél inkább elérni a gyermekeket, hozzájuk elvinni az evangéliumot, hiszen ők a gyülekezet és egyben a város jövője is. Terveznek nyári gyermekhetet is, s azok akik esetleg nem jutnak el nyári táborokba, itt jól érezhetik magukat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!