Helyi Hírek

December 16-án, az Arany iskola aulájában, a feldíszített karácsonyfa előtt tartotta a BVSE Judo szakosztálya a hagyományos évzáró-évértékelő ünnepségét, a Judo Karácsonyt!

Ma este ér véget a Máltai Szeretetszolgálat szokásos élelmiszer gyűjtő akciója, az ajándékok is már úton vannak a címzettekhez.
 

Betlehem áll Barcson, a Szegedi Tibor Közösségi háznál is. A köztéri alkotást szombaton délután avatták fel.
 

Új weboldala van a barcsi kézilabdázóknak. A honlapon már a Satelit SE jövő évi menetrendjét is megtalálják a sportbarátok. Az oldal célja, hogy naprakész információkat nyújtson az egyesület és a csapatok életéről. 

Budapesten vehette át a bronzért járó kupát Posztos Lilla. A Darányi KSE versenyzője harmadik helyen zárta az Utánpótlás STEEL Nemzeti Bajnokságot a leányok ifi versenyében. 

Megkezdődött a tiltakozások sorozata a Drávára tervezett Molve 1 és Molve 2 vízlépcső ellen Horvátországban – tudatta a tiltakozásban aktívan résztvevő Dráva Szövetség. A résztvevő szervezetek és politikusok a tiltakozó akciók további menetrendjét is egyeztették.

Koncertekben gazdag év végét tervezhet a barcsi Detonic zenekar. A keményebb rockzene szerelmesei Barcson is találkozhatnak velük december 22-én. 

Kistérségi óvodásoknak zenélt a Barcsi Városi Fúvószenekar. A Budapesti Fesztivál Zenekar ötlete alapján, a barcsi Városi Fúvószenekar is meghívta koncertezni az ovisokat. A cél, hogy a gyermekekkel minél fiatalabb korban megszeretessék a komoly zenét. Az sem titkolt elképzelés, hogy így talán többen kapnak kedvet a zenetanuláshoz.

Újabb vetélkedős sikerekről számol be honlapján a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium. Ezúttal az olaszos diákok remekeltek.
Biróné Hebrang Ildikó és Bozsó Judit tanulói a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium által rendezett Regionális Olasz Versenyen vettek részt, ahol több kategóriában is a legjobbként szerepeltek. 2017. december 14-én, 10 gimnázium 300 diákja mérte össze tudását.

Nem riasztotta el a szabadtéri medence használattól sem a hóesés Barcson azokat a vállalkozó szellemű embereket, akik részt vettek a péntek éjszakai fürdőzésen. Szakos Gábor fürdővezető, arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy közel 100 fő vásárolt jegyet december 15-én este.
 

Nem rettenti el a Mustármag együttes tagjait egyetlen évben sem a zord időjárás a karácsonyi szabadtéri muzsikától. A hagyományos városi rendezvény ezúttal is sokakat csalogatott közös ünneplésre szombaton este.
 

Több száz óvodás és kisiskolás fordult meg a Szivárvány EGYMI által szervezett Karácsonyi Udvar rendezvényén. A pénteki napon kissé átrendeződött az iskola. A tantermek közül néhány ősemberek barlangjává változott, egy másik teremben pedig diszkó és karaoke bár nyílt. 

Közel húsz napirendet tárgyalnak jövő heti soros ülésükön a barcsi képviselők. A tanácskozáson a jövő évi ellenőrzések mellett a szociális ellátásokról szóló rendeletet is módosíthatják. 

Közel százan választották péntek délelőtt a helyi kiállítóhely kézműves foglalkozását. A programon résztvevők saját kezükkel készítgettek karácsonyi díszeket. A foglalkozáson egyszerűbb és nagyobb kézügyességet igénylő díszeket is készíthettek a gyerekek és felnőttek. 

Barcs Önkormányzata évek óta biztosít melegedő helyiséget azok számára, akik fedél nélkül élnek vagy nehéz helyzetük miatt nem tudnak fűteni otthonaikban. Varga Ilona, a Barcsi Szociális Központ vezetője a Dráva Hullám megkeresésére elmondta: jelenleg két fő veszi igénybe ezt a szolgáltatást a hidegebb napokon, számukra ebédet is biztosítanak. 

„Karácsonyra hangoló” címmel készített irodalmi zenés összeállítást két csokonyavisontai tanár. Babos László és Laklia András pénteken, december 15-én a falu könyvtárába várta az érdeklődőket.

A diákok ügyességére és gyorsaságára is szükség volt a Riska Játékos Sportvetélkedő körzeti döntőjében Barcson, ahol négy csapat mérte össze tudását. 

Már Barcson is intézhetik adóügyeiket a Kormányablak ügyfelei – tájékoztatott közös közleményben a Somogy Megyei Kormányhivatal és a NAV Somogy megyei Adó- és Vámigazgatósága. 

Jövő pénteken kezdődik a téli szünet, de a rászorulóknak most is főznek a konyhák. 66 gyermek vesz részt a szociális étkeztetésben ezen a télen – tudtuk meg a főzőkonyhákat is üzemeltető intézmény igazgatójától. 

Idén is megrendezik a Vikár Béla Zeneiskolában a karácsonyi hangversenyt, Téli hangulatok címmel. A december 19-én 18 órakor kezdődő eseményen az iskola minden pedagógusa a színpadra lép kamarazenei és szóló darabokkal. 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!