Sport

Nőnapi sportprogram várja Barcson a hölgyeket március 19-én. A rendezvénynek a Deák Ferenc Általános Iskola sportcsarnoka ad otthont, az óvodás sportnap után. 

Erdős Martin

Március 5-én szenzációs eredményekkel gazdagodtak a barcsi karatékák. A szakosztály sportolói az elmúlt hétvégén a horvátországi Viroviticán jártak, ahol a 14. Karate Fest Virovitica 2016 elnevezésű Nemzetközi Karate versenyen mérettettek meg. 

 

Deák Ferenc Általános Iskola Barcs

Gyermekek és szüleik közösen mozoghatnak majd március 19-én, hiszen a barcsi Hársfa utcai Óvoda játékos sportvetélkedőt rendez a városi óvodák nagycsoportosai részére a Deák Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. 

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2016. március 6-án a Pécs – Harkány országúti futóverseny ideje alatt – írja a police.hu. 

Barcsi Szakképző Iskola

Az egészség jegyében telik a következő hét a barcsi szakképző iskolában. Március 7-től 11-ig minden a sportról és az egészségről szól majd az iskolában.

A Magyar Közlönyből kiderült, hogy a kormány módosította a vonatkozó határozatát, így többszáz millió forinttal többől, vagyis nem 1,9, hanem 2,3 milliárdból épülhet meg a Pécsen a Nemzeti Kosárlabda Akadémia – számolt be róla az OK!Pécs.hu. 

Múlt hétvégén szombaton rendezték meg Kecskeméten az NB 1-es Darts második fordulóját, ahol ismét sikerrel vette az akadályokat a Darányi Darts Klub. 

Nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért, Kaposvárhoz kötődő sportolók relikviáiból nyílt kiállítás szerdán a somogyi megyeszékhelyen.     

Június 18-a és 26-a között a somogyi megyeszékhely lesz a házigazdája a junior férfi ökölvívó Európa-bajnokságnak. Az Eb előkészületeiről sajtótájékoztató keretében számoltak be Kaposváron, a városházán. 

A Barcsi Városi Sportegyesület Karate Szakosztálya február 20-án a szerbiai Zomborban jártak, ahol a XIX. International Karate Memorial Turnament elnevezésű Nemzetközi Karate Emlékversenyen mérettettek meg. 

Erdős Martin

Eddigi sportpályafutásom legnagyobb sikere az EB ezüstérem – mondta rádiónknak Erdős Martin az MTK barcsi karate versenyzője.

 

Horváth Lara és Karvalics Ottó

Idén is díjazták Barcs város legjobb sportolóit, a 2015-ös eredményeik alapján. Több kategóriában hirdettek győztest és több különdíj is gazdára lelt a tegnapi díjátadón.

 

Horváth Gábor barcsi sportreferens

A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézet Edzőképző Központja - MLSZ Amatőr „C” labdarúgó edzőképző tanfolyamot indít az ország megyéiben, köztük Somogyban is - mondta rádiónknak Horváth Gábor (képünkön) sportreferens. 

Hivatalosan is birtokba vehették a sportolók szombaton a kaposvári fürdő 50 méteres medencéjének vadonatúj buboréksátrát, hiszen húsz év után újult meg a somogyi megyeszékhely versenymedencéjének tetőszerkezete.

 

Last Minute barcsi farsangi kupa

10 csapat részvételével rajtolt el az idei Focifarsang teremlabdarúgó bajnokság Barcson, ahova Sellyéről, Bolhóról, Babócsáról, Drávatamásiból és Potonyból is érkeztek csapatok.

 

Gól

Harmadik helyen zártak a barcsi diákok a harmadik korcsoportos diákolimpia megyei futballdöntőben. 

Összesen nyolc csapat nevezett a hétvégi farsang kupára, mely lezárja majd a teremlabdarúgó szezont Barcson.

 

Fino Kaposvár

Speciális, nemzetiszínű pályaborításon játsszák a röplabda Magyar Kupa helyosztóit a jövő héten, az Érd Arénában.  A somogyi Demeter-legénység már javában készül a párharcra. 

Sikert hozott a Last Minute idei új felállása a barcsi teremlabdarúgó bajnokságban. A döntőig a Moulin Rouge vezette a tabellát, de az egypontos különbség miatt az döntő párharcig nyitott maradt a bajnoki cím sorsa. 

Sikert hozott a Last Minute idei új felállása a barcsi teremlabdarúgó bajnokságban. A döntőig a Moulin Rouge vezette a tabellát, de az egypontos különbség miatt az döntő párharcig nyitott maradt a bajnoki cím sorsa. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!