Közeli helyeken

Mentő

A hétvégén véget ért a tanév, és elkezdődött a nyári szünidő, kirándulások, nyaralások, időszaka. A gyermekek életkoruknál fogva meggondolatlanabbak, olykor kiszámíthatatlan a viselkedésük, ezért a vakáció ideje a közlekedés szempontjából is veszélyeket rejthet.

Felhős

Nem tér vissza a kánikula ezen a héten, többfelé lehet kisebb eső, zápor: a nappali maximumok várhatóan egész héten 30 Celsius-fok alatt maradnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Szavazás

Amennyiben az első lehetséges napon, október 5-én lesz az önkormányzati választás, akkor akár már másfél hét múlva, június 27-én is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást, ezt követően pedig a Nemzeti Választási Bizottság is kitűzheti a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását.

Hitel

Hétfő reggel ül össze a Kúria jogegységi tanácsa, hogy döntést hozzon a devizahitelek tisztességtelenségével kapcsolatos egyes kérdésekről, így többek között az árfolyamrésről, az árfolyamkockázatról és az egyoldalú szerződésmódosításról. A nem nyilvános ülésen történtekről várhatóan kora délután tartanak sajtótájékoztatót a Kúrián.

A nagyatádi késelés helyszíne

A rendőrség befejezte a nyomozást és vádemelési javaslatot készített egy nagyatádi férfi ellen, aki még 2014 márciusában szúrta meg az élettársát – tájékoztatta szerkesztőségünket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

Diákmunka

A nyári szünidőben  megnő az igény a diákmunka iránt, a munkalehetőségek köre is számos szezonális tevékenységgel bővül, a diákok azonban legszívesebben  strandokon, nyári fesztiválokon dolgoznak, vagy irodai és hostess munkát vállalnak, ugyanakkor mezőgazdasági munkára nehezebben találnak jelentkezőket a munkáltatók - derül ki az MTI összeállításából.

Szén-monoxid mérő

A fűtési szezon ugyan már hetekkel ezelőtt véget ért, mégsem telik el úgy nap, hogy ne következne be egy vagy több szén-monoxid mérgezéssel kapcsolatos eset az országban. A katasztrófavédelem tűzoltó egységeit 2014-ben eddig összesen 230 alkalommal riasztották a mérgező gáz miatt. Somogyban nyolc hasonló eset miatt vonultak a tűzoltók.

Gáz

Az elmúlt két hét során három alkalommal riasztották a tűzoltókat, mert kaszálás közben nem vették észre a gázcsonkot és a munkagépekkel letarolták azt. A megsérült gázvezetékekből mindegyik alkalommal ömlött a gáz.

Somogy Megyei Tervezéskoordinációs Testület

A megyei területfejlesztési részdokumentumok elfogadásáról döntött pénteki ülésén a Somogy Megyei Tervezéskoordinációs Testület. A kaposvári Vármegyeházán tartott tanácskozáson a járási elképzelések is elhangzottak.

Rátóti Zoltán

Kiírta a pályázatot a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az eddigi direktor, Rátóti Zoltán az MTI érdeklődésére azt mondta: természetesen benyújtja a pályázatát, szeretné folytatni a megkezdett munkát. 
 

Borhi Zsombor

Megszigorította a lakásfenntartási támogatás odaítélését csütörtöki ülésén a kaposvári közgyűlés. A testület nagy többséggel fogadta el azt a rendeletet, amely szerint azok, akik nem tartják be az együttélés szabályait, nem tartanak rendet a lakókörnyezetükben, ne részesüljenek az önkormányzat támogatásában.

Felhők

Tizenegy megyére és a fővárosra csütörtökre is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a várható hőség miatt. Ezzel együtt viszont az ország jelentős részén heves zivatarok és felhőszakadás veszélyére is felhívta a figyelmet a meteorológiai szolgálat.

Csiky Gergely Színház

Csaknem hetvenezren látták a kaposvári színház előadásait, 4,7 százalékkal nőtt a bérletesek száma, 292 előadást tartottak és 67 közéleti eseményen vettek részt a társulat tagjai - összegezte számszerűsítve Rátóti Zoltán igazgató szerdán a társulati ülésen a most lezárult 2013/2014-es évadot.

Hőség

Szerdára már tizennégy megyére és Budapestre adott ki a hőség miatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A legmagasabb hőmérséklet Somogyban is 31 és 36 fok között alakulhat.

MÁV kollégium Kaposvár

Kaposvár vagyona a válság éveiben is jelentősen nőtt, öt év alatt tízmilliárd forinttal gyarapodott a város - jelentette be Szita Károly polgármester kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Kánikula

A hőség miatt elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Somogy megyére is. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökig 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. A tikkasztó melegben elővigyázatosnak kell lenni mindenkinek, aki a szabadban dolgozik vagy pihen.

Rendszerváltás

A rendszerváltás korszakához kapcsolódó tárgyakat, emlékeket, fotókat, filmeket és a hozzájuk kapcsolódó visszaemlékezéseket várnak június végéig a szervezők a bécsi Collegium Hungaricumban ősszel nyíló tárlathoz.

Balaton

Siófokon adta át ünnepélyes keretek között Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nyár fővárosának kulcsát dr. Balázs Árpádnak, Siófok polgármesterének. Mindketten a hazai turizmus élénküléséről, fejlődéséről szóltak beszédeikben.

Hőség

Érkezik az év első hőséghulláma, amely megterheli a szervezetet - erre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Vakáció

Egy hét múlva véget ér a tanítás az iskolákban, és kezdetét veszi a közel két és fél hónapos vakáció. A diákok és a szülők idén is táborok sokasága közül választhatnak a szünidőben, az árakat tekintve az előző évhez képest a taborfigyelo.hu adatai szerint csökkenés tapasztalható.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!