Közeli helyeken

Devizahitel

A július 26-án életbe lépő devizahiteles törvény szerint le kellett volna állítaniuk a végrehajtóknak a munkabérből való letiltást. Ha ez nem történt meg, indokolás nélkül kérheti – persze akkor, ha deviza alapú kölcsön miatt tiltják munkabére egy részét.

Légi felderítés

Országszerte elkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek helikopteres felderítése – jelentették be a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közös szerdai sajtótájékoztatóján, a Székesfehérvár mellett található börgöndpusztai repülőtéren.

Traffipax

Fokozottan ellenőrzik két napon keresztül a somogyi rendőrök is a közlekedőket egy nemzetközi TISPOL akció keretében. Ezúttal a fő cél a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművek vezetőinek kiszűrése.

szüret

A dél-balatoni, korai érésű Csabagyöngyével Ordacsehiben kezdődött meg az idén is a szőlőszüret Európában; a szőlő átvételi ára kilónként 100 forint körül várható - nyilatkozta a szüret csütörtöki indításakor Varga Bálint, a Varga Pincészet ügyvezetője, aki jó esetben közepes szőlőtermésre számít.

Fetter András

A Fonyódi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétség, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Fetter András ellen, aki 2013. május 17-én az esedékes kapcsolattartás során magával vitte kisfiát, azonban őt a láthatás lejártakor nem vitte vissza édesanyjához, azóta mindketten ismeretlen helyen tartózkodnak.

Balatoni vízimentők

Itt a remek alkalom azok számára, akik szívesen kipróbálnák magukat vízimentőként a Balatonon. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának felhívását közöljük alább.

Balatoni hattyú

Látványos hattyúgyűrűzési road showra hívja az érdeklődőket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület augusztus 14-én és 15-én a Balaton hét helyszínén.

Balatonlelle

Jelentős károkat okozott a keddi vihar több városban is, a tűzoltók Szegeden, Csongrádon és Kecskeméten is dolgoznak még a károk felszámolásán. Balatonlellén három éttermet, két házat és utakat öntött el a hirtelen lezúduló esővíz - tette közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden éjjel Facebook-oldalán.

Zselickislaki vidékfejlesztési fórum

A vidék munkahelymegtartó képességének az erősítése, a kis- és közepes gazdaságok, a fiatal gazdálkodók támogatása szerepel a kiemelt célok között a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban - mondta Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár- vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára a Zselickislakon pénteken tartott szakmai fórumon.

Berzence

Újabb verses füzetet állítottak össze a bentlakásos szociális intézményekben élők. 16 somogyi intézmény 30 lakója összesen 67 saját verssel nevezett az „Őszikék” című versíró pályázatra – tájékoztatta szerkesztőségünket Bátori Zsolt.

baleset

Somogyban idén nyáron (június elsejétől július 31-ig) 46 alkalommal riasztották a tűzoltókat közúti balesetek műszaki mentéséhez, a tavalyi év hasonló időszakában ez a szám huszonöt volt. Főként a műszaki mentések, de a rendkívüli időjárás következményei is mukát adnak a somogyi tűzoltóknak.

Balatoni vihar

Fákat döntött ki, vezetékeket és háztetőket rongált meg a vihar szerdán a dunántúli megyékben, az esővíz pincéket és garázsokat öntött el, több helyen villámcsapás okozott tüzet. A várható heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt csütörtökön az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat.

Rapsic

A halászati törvényben meghatározott 50 ezer és 500 ezer forint közötti halgazdálkodási bírsághoz képest jóval alacsonyabb bírság-tételeket is tartalmaz az a rendelettervezet, amely szerdán került fel a kormány honlapjára.

Kigyulladt egy kamion

Felborult és kigyulladt egy üzemanyagot szállító kamion az M7-es autópályán szerda délelőtt a táskai pihenőhelynél, a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Siófok

Százkilencvenhét millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek három siófoki lakos, akik a sorozatos balatoni ingatlanértékesítések kapcsán elfelejtették bevallani és megfizetni az adásvételekből származó bevételük alapján keletkező adót; az ügyben a NAV Dél-dunántúli régiós nyomozói különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak büntetőeljárást - tette közzé az adóhatóság a honlapján.

Vihar előtt

Tizenkét megyére és a fővárosra a felhőszakadás és a várható heves zivatarok miatt is másodfokú, négy megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.

balatoni kikötő

Siófok arra törekszik, hogy meghatározó tulajdont szerezzen a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (BH Zrt.), és a város vezetése döntött arról is, hogy megakadályoz minden, a kikötők eladására irányuló szándékot - nyilatkozta Balázs Árpád, Siófok polgármestere az MTI-nek hétfőn.

NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól - közölte a NAV hétfőn.

 

NAV

A revizorok öt nap alatt 400 dél-balatoni, illetve somogyi kereskedőnél, szolgáltatónál, vendéglősnél vizsgálták az online pénztárgépek szabályos működtetését, és az esetek ötödénél találtak szabálytalanságokat - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának közleménye szerint.

Felhő

Négy megyére másod-, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a felhőszakadás veszélye miatt a meteorológiai szolgálat, hat megyében heves zivatarokra is figyelmeztetnek.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Ének, zene, tánc, grafika és kézművesség egy helyen

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!