Közeli helyeken

Jegesednek természetes vizeink a jégvastagsága azonban még nem alkalmas sportolásra, különösen a Balatonon nem. A parti sáv egyes részein és a kikötőkben 2-3 centiméteres jég veszélyes– figyelmeztet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalán megjelent közleményben. Azon egyelőre vizimadarak közlekedhetnek csak.

Június 11. és 16. között tartják az idei Babod Offroad Fesztivált. A hagyományokhoz hűen a versenyzők mellett az idén is várják a szurkolókat, a szórakozni vágyókat és azokat az érdeklődőket, akik nem csupán a látvány miatt érkeznek, hanem szívesen beülnének a terepjárókba, hogy megtapasztalják a „babod-élményt”!

Összeállt a 16. Fishing on Orfű (FOO) zenei fesztivál programja, amely június 26. és 29. között hét helyszínen százötven zenei programmal várja az érdeklődőket. A rendezvényre a bérletek négyötödét már eladták, mostantól a napijegyeket is értékesítik - közölte a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

A Veszprém vármegyében élő Érdi Mária világbajnok vitorlázó lett 2023-ban az év női sportolója a Magyar Sportújságírók Szövetsége szavazata alapján. A kitűnő sportoló jelenleg Argentínában, a világbajnokságon tartózkodik, ezért családja és vezetőedzője volt jelen a budapesti Operaházban tartott Az Év sportolója gálán, amit 66. alkalommal rendeztek meg – olvasható a Hírbalaton honlapján.

Kedden délután adták át a kaposvári Vármegye dísztermében a 2023-ban a Somogyért Értékdíjban részesült értékdíjait. A díjak Somogy Vármegye Értéktárának bizottságának döntése alapján kerültek kiosztásra – írja a Somogy Vármegyei Önkormányzat honlapján.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és sok más karitatív szervezet, valamint a rendőrség is felhívta a figyelmet arra, hogy a hidegben ne menjünk el szótlanul az utcán, parkokban, kapualjakban éjszakázó emberek mellett. A csapadékos idő nagyobb veszélyt jelent, a vizes ruhában és átázott cipőben gyorsabban kihűlhetnek, kaphatnak súlyos betegségeket, vagy szerezhetnek soha nem gyógyuló végtagsérüléseket.
 

2023-ban tovább folytatódott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által természetkímélő kísérleti erdőgazdálkodással kezelt babócsai erdőrészletek bogárfaunájának feltárása. Az eredményekről másodszor tett közzé tájékoztatót az igazgatóság.

Erdőlátogatási korlátozás lépett életbe a Mecsekben, a megkezdődött vadászati szezonhoz kapcsolódóan. A pecsma.hu is megosztotta a Mecsekerdő Zrt. bejegyzését, miszerint az átmeneti korlátozások az egyes baranyai vadászterületeken január 31-ig tartanak, várhatóan naponta, 7–18 óráig.

 

Nem egyedi, de mégis ritkaságszámba megy a jégbe öltözött Balatonpart látványa. Idén azonban, ezzel indul az év.

A Takáts Gyula Könyvtár 2024-ben is törekszik arra, hogy a hagyományos és innovatív könyvtári szolgáltatások mellett változatos programokat is kínáljon mindenkinek. A megyei intézményben januárban előadásorozat várja az érdeklődőket.

Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek – jelentette be az építési és közlekedési miniszter.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége január 5-én hajnalban csapott le egy 42 éves homokszentgyörgyi lakosra, aki 2023. november 13. és 25. között Lengyeltótiban és környékén több lakóingatlanba is betört, ahonnan szerszámgépeket, alufelniket és egyéb, könnyen mozdítható háztartási cikkeket vitt el.
 

Majdnem ezren vágtak neki a Háromkirályok túrának, A kaposfüredi szőlőhegyen ezúttal is zsíros kenyér és forralt bor várta a résztvevőket - olvasható a Kapos.hu-n. 

Elérhetővé tették a Volánbusz helyközi autóbuszainak valós idejű közlekedési adatait a google térképen, az elmúlt évek fejlesztéseinek és a sikeres tesztidőszaknak köszönhetően a statikus információkat a valós idejű utastájékoztatási adatok váltották fel – közölte a közlekedési társaság a honlapján.

Január 18-ig kell leadni az iskola előtt álló gyermekek szüleinek a kérelmet, miszerint szeretnék, hogy gyermekük még egy évet az óvodában maradhasson. Az oktatási rendelet szerint minden gyermek, mely adott év augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, tankötelessé válik.

Mazsorett képzés indul a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában, a zeneiskola örömmel színesítené a Kaposvári Fúvószenekar produkcióit a koreográfiáikkal – olvasható a Kaposvármost honlapján.

A kaposvári Vármegyeháza megújult Dísztermében emlékezett Vízkeresztkor a címeradományozás 526. évfordulójára ünnepi ülésén a Somogy Vármegyei Közgyűlés. Az ünnepi eseményt a Somogy Polgáraiért Díjjal, illetve Kaposvár Városért kitüntetéssel elismert Kaposvár Helyőrségi Fúvószenekar, Ivancsics Ilona színművész, Majoros Bernadett énekművész és Sarkadi Kiss János színművész műsora színesítette.

Fokozott óvatosságot kér a Magyar Közút az autósoktól, ónos esővel és havazással tér vissza a tél a következő napokban. Az előjelzések szerint Somogyban is nagy mennyiségű hó fog leesni. Vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd az ország teljes területén havazás lesz.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködésben pályázatot hirdetett tehetséggondozó pedagógusok, oktatók támogatására, idén a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium oktatója eredményesen pályázott – tudtuk meg a Kaposvári Szakképzési Centrum szerkesztőségünknek megküldött leveléből.

Az év végén már sikeresen teljesített szolgálatot a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halőr kutyája és a társaság honlapja szerint a jövőben egyre gyakrabban ellenőrzik majd a horgászokat négylábú munkatársuk segítségével – írja a Kaposvármost.

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!