Megkezdődött a cukorrépa feldolgozási kampány

Péntek délután megkezdődött a 131. cukorrépa-feldolgozási kampány az ország egyetlen cukorgyárában. A Magyar Cukor Zrt. mészkemencéjének begyújtásán részt vett a hagyományokhoz híven Szita Károly, Kaposvár polgármestere is – számol be róla a Kaposvármost szerkesztősége.

A kaposvári cukorgyár ellátásához idén több mint 15 ezer hektáron művelnek cukorrépát. –  Ezzel a hasznosítható termőföldek mérete az elmúlt évhez képest közel 20 százalékkal emelkedett – mondta el az eseményen Kovács Gergely, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója az eseményen. – Az EU által készített termésbecslés augusztusban Magyarország esetében 57,2 tonna/hektár átlagos cukorrépa hozamot jósolt. Kiemelte: a tenyészidőszak első felében, egészen júniusig az idei időjárási viszonyok kifejezetten kedveztek a cukorrépa termelésnek, azonban az ezt követő hőhullámok próbára tették a cukorrépa állományt is. –  A cukorgyár a mögöttünk hagyott időszakokban folyamatosan dolgozott, könnyebb és nehezebb feltételek mellett is – mondta a polgármester. – Az újraiparosítás elképzelhetetlen a tradicionális ágazatok nélkül. Ilyen a gépipar és az élelmiszeripar, tehát a cukorgyár is. Idén a cukorrépa szedése szeptember 15-én kezdődik meg, a feldolgozás a 38. héten indul, hossza ez elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan 120-125 nap lesz. A betakarított cukorrépa 45 százaléka vasúton, míg 55 százaléka közúton érkezik meg a kaposvári gyárba. Közel 5 milliárd forintból újult meg Magyarország egyetlen cukorgyára. A projekt teljes költségvetése 4,827 milliárd forint, amelyből 2,413 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás. A fejlesztés eredményeként a primer gyártási területen tavaly elkészült az új létisztítási rendszer és megtörténtek az előkészületek a bepárló állomás alakítására. A tavaly beépített 7 darab centrifuga mellé idén megérkezett a maradék kettő is, amelyek sikeres telepítése és beüzemelése is megvalósult.

fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!