Közeli helyeken

Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból az ügyintézést követően. A kérdőívet kitöltők 86 százaléka elégedett a kormányzati ügyfélszolgálatok szolgáltatásaival, 79 százalékuk szerint pedig az elmúlt időszakban javult az ügyintézés színvonala - derült ki a legutóbbi elégedettségi felmérésből.

Világhírű szólisták vezette mesterkurzusokkal, valamint Várdai István cselló- és Szamosi Szabolcs orgonaművész hangversenyével augusztus 12-én veszi kezdetét a Kaposfest a somogyi vármegyeszékhelyen.

Szerdáig lehet benyújtani jelentkezést a pótfelvételi eljárásban elektronikusan, a www.felvi.hu felületén keresztül - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

A legmelegebb és a hetedik legszárazabb volt az idei július 1901 óta – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn. A júliusról készített összefoglaló szerint a hónap középhőmérséklete országos átlagban 24,53 Celsius-fok volt, ami 3,0 fokkal haladja meg az 1991-2020-as évek átlagát, és ezzel a legmelegebb július lett 1901 óta. Főleg a Dunántúlon sokfelé az 5 millimétert sem érte el a havi csapadékösszeg, emiatt a Dunántúlon nagy területen az idei lett a legszárazabb július a 20. század eleje óta, de hasonlóan kis havi csapadék keletebbre is előfordult. Néhány meteorológiai állomáson egyáltalán nem mértek csapadékot júliusban.

A mostani csapadékhiányos időszakban elsősorban a vízparti területeken, az állandó szúnyogtenyészőhelyek közelében találkozhatunk jelentős számban szúnyogokkal. A korábban elöntött folyó menti árterületek kiszáradtak, ezért a továbbiakban biológiai lárvagyérítésre már nincs szükség. Jelentősebb csapadék a Nyugat-Dunántúlon volt a napokban, és az előrejelzések szerint továbbra is csak kisebb záporok fordulnak elő, így nem kell újabb lárvatenyészőhelyek kialakulásával számolni.

Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik - a távolságtól független 300 forintos - egységes helyjegyet - közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.

 

Összefogással megújulhat a Balaton, így élhetőbb, szebb környezetet adhatunk tovább unokáinknak, mint amelyet mi örököltünk elődeinktől – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, Alsóörsön, a természetvédelem jegyében szervezett BalatonGreen 2024 Fesztivál és EXPO megnyitó ünnepségén.

Augusztus 1-jén megkezdődött annak a 13 millió tankönyvnek a kiszállítása az iskolákba, amelyek a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) üllői raktárában várakoznak jelenleg - mondta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szerdán Üllőn.

Az önkormányzati tűzoltóságok részére kiírt pályázatra mind a hatvan érintett tűzoltóság jelentkezett. A pályázat az eszközállomány bővítését, a gépjárművek és tűzoltó-technikai eszközök felújítását, javítását teszi lehetővé, továbbá a szertárépítéséhez, felújításához is hozzájárul.

Több tucat ingyenes programmal - köztük koncertekkel, bábszínházi előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal és mozielőadásokkal is - várja a családokat a pécsi Szamárfül Fesztivál augusztus 23. és 25. között.

 

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, a Balaton környékén működő adózók ellenőrzése kiemelt figyelmet kap idén is. Az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.

Mintegy száz kaposvári és környékbeli gyermek tanulhatta meg a tűzoltóktól, hogy a 112-t csak baj esetén szabad tárcsázni, ugyanakkor, ha nincs felnőtt a környezetükben, hogyan tudnak segítséget kérni. Nagycsoportos óvodások, táborozó diákok és közösségi szolgálatot teljesítő középiskolások Kaposvár hét állomásán sajátíthattak el hasznos ismereteket a Somogy Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottságnak köszönhetően.

Szakértők szerint jó minőségűek a legnagyobb hazai természetes vizeink, de a Párizsban tapasztalt hirtelen vízromlás itthon is bármikor bekövetkezhet. Az éghajlatváltozás miatti időjárási jelenségek bármikor eredményezhetnek villámárvizeket és előidézhetnek hasonló vízszennyezéses eseteket, a következő időszak komoly kihívása lesz valamennyi természetes víz melletti településnek ennek elkerülése.

A hőség és szárazság miatt nem csak Magyarországon nőtt meg a szabadtéri tüzek kockázata, a napokban az egész Balkán-félszigeten jellemzőek a nagyobb kiterjedésű szabadtéri tüzek. Az Észak-Macedón Köztársaság területén komoly erdőtüzek pusztítanak, amelyek megfékezéséhez a balkáni állam nemzetközi segítséget kért. Somogyi tűzoltók is csatlakoznak a csapathoz – írja a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

A munkanap-áthelyezés miatt pénteken az aznapi munkanapra, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, és módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is - közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.

Elindult kedden a pótfelvételi eljárás, idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények, a MATE Kaposvári Campus öt tudományterületen hirdet képzéseket a pótfelvételi eljárásban.

A rendvédelmi hivatást választók és az egészségügyben dolgozók mutatták be munkájukat a gyermekeknek a zánkai Erzsébet táborban, melynek küldetése, hogy élményt adjanak és értékrendet közvetítsenek a táborozók felé és megtanítsák őket a természet szeretetére.

A balatonboglári borvidéken már végeztek a Csabagyöngye szedésével, az Irsai Olivért pedig már a héten el kezdhetik szedni, ha megfelelő lesz a mustfok, a savtartalom és a ph érték. Soha ilyen korán nem indult el a szüret, augusztusban már a polcon lehetnek az első palackok – olvasható a sonline.hu felületén.

Pálinkát főzni mindenki tud, készítéséhez azonban művészet kell – tartja a mondás. De vajon valóban mindenki tud pálinkát főzni? Természetesen nem, de a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem unikális pálinkamester szakmérnök/szaktanácsadó szakirányú továbbképzésének elvégzésével egyre többen válnak ennek mesterévé! Az országban egyedüli felsőfokú, diplomával elismert képzésre augusztus 15-ig várják a pálinkás szakemberek és a pálinkakészítés iránt érdeklődők jelentkezését.

A mai naptól a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója érhető el, amelyben – az informatikai frissítéseken túl – egy fontosabb tartalmi változással is találkozhatnak a felhasználók: a főmenüben található térképet felváltotta EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője.

Oldalak

További hírek

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!