Közel 40 szüreti fesztivál várja ősszel a Balatonra látogatókat

A Balaton egyik őszi kulináris húzóágazata a borturizmus, nagyon sokan látogatják azokat a boros fesztiválokat, amelyek itt zajlanak. Hosszú évtizedek tapasztalata az, hogy a borturistákat nem zavarja a hűvösebb idő, de jelentős részüket gyakran még az eső sem riasztja vissza az utazástól – olvasható a Balatoni Turizmus Szövetség közleményében.

Fekete Tamás, a szövetség alelnöke szerint legalább 30-40, kisebb – nagyobb szüreti fesztivált szerveznek az őszi időszakban, amelyek gyakran nem csak a magyarokat, de számos külföldit is arra ösztönöznek, hogy elinduljanak a Balatonra. Most szombaton tartják például a Zalakarosi Szüreti Felvonulást, most tartják a Szüreti Napok Tihanyban elnevezésű rendezvényt is, ahol minden évben huszárok virtuskodásával, csikósok ostordurrogtatásával, betyárok kurjongatásával indul a szüreti fesztivál. Balatonakaliban pedig kezdődik a Mandulaszüret. Itt a klasszikus borfogyasztás mellett, egy másfajta borfogyasztási kultúrát is szeretnének népszerűsíteni. A környék termelői úgy vélik a jó bort pirított mandulával fogyasztani egy élmény lehet az ínyenceknek. Fekete Tamás szerint: az őszi fesztiválokat, kulináris eseményeket szinte vég nélkül lehetne sorolni. Ezért is hozta lére a VisitBalaton365 csapata azt az oldalt, amelyen ötleteket próbálnak adni az utazóknak. A portálon 1500 olyan szállás- és vendéglátóhelyet, valamint egyéb attrakciót gyűjtöttek össze, amelyek egészen biztosan nyitva vannak ebben az évszakban.

fotó: balatontipp.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!