Helyi Hírek

Tizenhat kitüntetést adtak át az idei barcsi pedagógusnapon. Barcs önkormányzata és az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ évek óta közösen tartja az ünnepséget. 

350 millió forintból több száz ember képzését és elhelyezkedését segítik Barcson. Legkevesebb 227 fő számára munkaerőpiaci programokat szerveznek, 40 fő pedig az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedhet el a programnak köszönhetően. 

A Barcsi Városi Könyvtár idén ismét megrendezi napközis rendszerű olvasótáborát általános iskolás gyermekek számára. A tábor június 26-30-ig hétfőtől-péntekig várja a gyerekeket. 

Mint arról mi is beszámoltunk, tavasszal Kaposvár közgyűlése hivatalosan is elfogadta Barcs csatlakozását a fogorvosi ügyelethez, így akinek hétvégén vagy ünnepnapon fogászati problémája van, azt a barcsi lakost el fogják látni. 

Egy hétre Olaszországba utaztak a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium diákjai. A diák csereprogram keretében a Puglia tartományban lévő Rutigliano városka iskolája vendégszeretetét élvezhették péntektől-péntekig az iskola 14 diákja, két kísérőtanárral együtt. 

Júniusban Európa Bajnokságon mérettetnek meg a barcsi mazsorettek. A Vénusz Mazsorett Csoport több produkciójával kvalifikálta ugyanis magát a Magyar Látványtánc Sportszövetség által szervezett májusi, budapesti Országos Bajnokságról az európai megmérettetésre. 

Egy hónapig díszítette Barcs központját a májusfa, melyet civil kezdeményezésre állítottak, civilek közreműködésével, s melyet ugyancsak civilek közreműködésével döntöttek ki.
 

KOFA 3 néven nyelvi fejlettség vizsgálatot végeznek az október 31-ig 2. életévüket betöltött gyermekek körében. Többek között ez is témája lesz a vasárnapi Kopogtatónak.

Továbbra sem gondolkodik más ellenzéki párttal való együttműködésben az LMP, a tervek szerint heteken belül bejelenthetik a képviselőjelölteket – hangzott el a párt barcsi sajtótájékoztatóján. Schmuck Erzsébet az LMP képviseletében arról is beszélt, hogy a két férfi után egy nő elvét érvényesítenék továbbra is a jelöltállításban, ezzel is hangsúlyozva a nők szerepvállalását a politikában.

Nagyon magas a reproduktív betegségek száma a körülmények és az életmód miatt. Így a daganat kialakulások, a férfi meddőség és az impotenciától való félelem egyre több férfit elhajt a szűrővizsgálatokra. Minderről dr. Kisimre László beszélt szerkesztőségünknek a rákszűrések kapcsán. 

A Szivárvány Kultúrpalota nyáron sem hagyja magára a színház szerelmeseit, hiszen a Szivárványos Nyár keretein belül igazi sztárkavalkádot varázsolnak a kaposvári színpadra, három szórakoztató előadás segítségével.

Zongora estre várta a zenekedvelő közönséget tegnap a barcsi Vikár Béla Művészeti Iskola. Két volt növendék adott hangversenyt, Boateng Kármen Stefani, és Manka Noémi. Mindketten a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium művészeti középiskolájának zongora szakos tanulója és mindkettőjük, Tóth Krisztinától tanulta az alapokat Barcson. 

Újra kerékpárra pattanhatnak a mozgás szerelmesei, ezúttal június 10-én, szombaton várja bicikli túra a kerekezőket. Horváth Gábor sportreferens rádiónknak elmondta, ezúttal a 150 éves fennállását ünneplő Magyar Posta által szervezett túrához csatlakozik Barcs. 

Horgászversenyt hirdet a Somogytarnócai Sporthorgász Egyesület június 4-én, a 2-es számú horgásztónál. A megmérettetésre gyerekeket és felnőtteket egyaránt vár a vezetőség. A horgászok reggel 6 órától nevezhetnek a versenyre, mely 7.30-tól délig tart. 

Megkezdődtek az évzáró rendezvények, hisz hamarosan véget ér a tanév. Középiskolában, általános iskolában és a művészeti iskolákban is. A Kapronczai Művészeti Iskola az idei évben is megversenyeztette diákjait. A régió több száz diákja érkezett hétvégén a megye minden pontjáról Barcsra, arra a tanévzáró versenyre, melyen a Kapronczai Művészeti Iskola növendékei mérték össze tánctudásukat. 

Tóth Tamás madárberkenye pálinkájával hódította el a kitüntető díjat a második Somogy Megyei Nyílt Pálinka- és Borversenyen. Az eredményeket Kaposváron hirdették ki. 

Toborzót hirdetnek a barcsi polgárőrök. Az egyesület Ifjú Polgárőröket keres a 14-18 éves korosztályból, de a Barcsért tenni akaró felnőtteket is várják június 6-án, 17 órára a Polgárőr Irodába (Barcs, Széchenyi u. 20.). 

A katolikus templom falánál elhelyezett emléktáblánál és a Pieta szobornál is emlékeztek a Hősök napján Barcson. Az ünnepség szónoka, Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke az ünnep hányattatott sorsáról is megemlékezett, arról az időről, amikor a diktatúra éveiben nem szervezetek központi ünnepségeket a magyar hősök tiszteletére. 

Miről szól a Barcsi Járási Paktum? Miként javítja majd ez a program a térség foglalkoztatási mutatóit? Erről is beszámol ma este a Barcsi Krónika műsora a Híd Televízióban. 

Az együttműködés, a tapasztalatcsere fontosságára hívta fel a figyelmet dr. Kisimre László, a házigazda, Járóbetegellátó Intézmény igazgatója a Pannónia Pszichiátriai Egyesület 31. Vándorgyűlésén hétvégén, Barcson. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!