Helyi Hírek

40 barcsi diák vett részt a Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája mérkőzésen. Az európai szövetség (UEFA) a tavaly nyári Európa-bajnokságot követően a rendbontó magyar szurkolók viselkedése miatt úgy döntött, hogy zárt kapuk mögött kell megrendezni a magyar-angol meccset. Az MLSZ a szabályok adta lehetőségeknek megfelelően 14 év alatti gyermekeket hívott meg térítésmentesen a Puskás Arénába.

Miniszterelnöki, miniszteri valamint városi kitüntetések és elismerések mellett Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket is átadtak Barcson, a Pedagógusnapon.
 

„Elfogyott az élelmiszerünk…” jelszóval ismét gyűjtést rendeznek a barcsi menhely javára. Egy hét múlva, szombaton, a szokott helyen várják a felajánlásokat.
 

Sportvetélkedő és ugrálóvár várta kicsiket, színvonalas kulturális program a felnőtteket a Drávaszentesen június 4-én.
 

„Nem tudjuk visszaforgatni a történelem kerekét, azt viszont tudjuk, hogy tompítani lehet mindazon, ami a trianoni fájdalmakat kíséri, és mindannyian tudjuk azt, hogy az a kultúra, hagyomány és nyelv, ami csak és kizárólag a sajátunk, és az identitásunk, az, ami összeköt bennünket, még akkor is, ha nemzettársaink akár Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken, vagy épp itt lent, Baranya és Somogy határán, a határon túlra szakadtak.’

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az egészségügyi szolgáltatási járulék kapcsán is fontos, hogy tisztában legyünk azzal, meddig és milyen módon vagyunk biztosítottak, de a szakember szerint, annak sem kell kétségbe esnie, aki esetleg munkahelye elvesztése miatt, elesne a jogosultságtól.

Minden év júniusának első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozó pedagógusokat, Magyarországon először 1952. június 7-én és 8-én ünnepelték először őket, s ez alkalomból adták át a kiváló tanítói és tanári okleveleket, később pedig az egyes kitüntetéseket az ország legjobb pedagógusainak.

Váltva látja el az ünnepi időszakban az ügyeletet a két gyógyszertár Barcson, így szükség esetén vasárnap és hétfőn is fel lehet keresni a patikák valamelyikét. Június 4-én, vasárnap a Dráva Gyógyszertár tart ügyeletet reggel 8 órától 12 óráig, június 5-én hétfőn pedig a Benu Gyógyszertár, szintén ebben az időszakban várja látogatóit.

Pedagógus Nap alkalmával a Miniszterelnök Elismerő Oklevelét vehette át Biróné Hebrang Ildikó, a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium nyelvtanára, aki 2009 óta igazgatóhelyettese is az intézménynek.

Barcs Város is megemlékezést tart a Nemzeti Összetartozás Napján, 2022. június 4-én, szombaton 16 óra 30 perctől várják a lakosságot a Hősök Terére, a Trianon emlékoszlophoz. A megemlékezés alkalmával beszédet mond Dr. Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, a rendezvényen közreműködnek a Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium diákjai.

A nyár közeledtével már egyre több program kínálkozik városunkban és a térségben, szombaton például már a drávaszentesi településrészen is falunapot tartanak. Pavlovics Istvánné, az Ürmös István Faluház munkatársa szerkesztőségünknek elmondta: június 4-én, szombaton 14 órától várják a falubelieket és térségben élőket hetesrúgó versennyel, légvárral és játékos vetélkedőkkel.

Ha egészségügyi szolgáltatási járulékról beszélünk, fontos tisztáznunk a biztosítottak és jogosultak körét.

A szerdai Tehetségnap kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a különböző művészeti ágakban jeleskedő barcsi alkotók bemutathassák annak a fáradságos munkának a gyümölcsét, melyet az elmúlt hónapokban produkáltak saját művészei műhelyeiken belül.

A Magyar Élelmiszerbank és Csokonyavisonta Község Önkormányzat - Tulipán Biztos Kezdet Gyerekház közreműködésének köszönhetően élelmiszer adományok érkeznek naponta Csokonyavisontára. Az együtt működés két éven át tart majd.
 

Isztambulból érkezett haza az a 10 fős gyermekcsapat, akik az Erasmus pályázatnak köszönhetően olasz és törtök gyerekekkel dolgoztak együtt egy projekten.
 

Nagyon sok látogatót vonzott az első alkalommal megrendezett Tehetségnap Barcson. Nem csak különböző művészeti ágak tanulói mutatkozhattak be, de a látogató még vásárolhatott is, akár kézműves termékeket vagy grafikai alkotásokat.
 

A múló tanév során eleinte szinte minden hónapra, most a második félévben majd minden hétre jut egy-egy énekes-zenés produkció Barcson. A héten kettő is volt már, kedden a Zenevarázs, szerdán a Tehetségnap.

Jó hírt kapott a Boróka Táncegyüttes a héten. Nem is egyet, hanem mindjárt kettőt. Az utánpótlás csapat helyet kapott az Arany Gálán, a nagyokat pedig a Csoóri Sándor Népművészeti Fesztiválra hívták.

Érmekkel és kupákkal érkeztek haza a barcsi Arany János Általános Iskola diákjai arról a tanulmányi versenyről, melyen tánctudásukat bizonyíthatták. Az induló hat barcsi páros több kategóriában is dobogóra állhatott.

Bejutott a Látványtánc Európa-bajnokságra a barcsi társastáncosok egy csoportja. Ez azt jelenti, hogy kiválóan szerepeltek a szövetség által meghirdetett verseny döntőjében.
 

Oldalak

További hírek

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!