Közeli helyeken

Többek között a 67-es út is megújulhat a közútfejlesztési program keretében - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben olvasható.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség nagyobb kárt okozó lopás bűntette és orvvadászat bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy volt rendőrt és civil társát, akik engedély nélkül, számukra idegen vadászterületen, Buzsák térségében ejtettek el egy 2.000.000,- Ft értékű, hetes agancsos gím szarvasbikát.

Idén júliusban a Pécsi Tudományegyetem elindította új, 120 millió forintos, uniós támogatású projektjét – számolt be róla a bama.hu.

Hétfőn az esti órákban egy kaposvári családi házban holtan találtak egy nőt, aki családon belüli erőszak áldozatává vált – tájékoztatott honlapján a rendőrség.

Javult a közbiztonság a Balaton és a Velencei-tó körül a nyári turisztikai szezonban – jelentette ki a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettese.

A jubileumi Zrínyi Emlékév alkalmából a „Mohácsi csata” és a „Nándorfehérvári diadal” című munkája után újabb nagyszabású animációs filmet készít a Történelmi Animációs Egyesület.

Mindvégig a falon lógott az elveszettnek hitt Vaszary-festmény, a Halászat a Balatonon című alkotás az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében volt, igencsak szem előtt.

Átadták az első húsz új autóbuszt abból az ötvenkettőből, amelyet a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. október végéig állít forgalomba Baranya, Somogy és Tolna megyében – számolt be róla a kapos.hu.

Szentlőrincen ismét megrendezik a hagyományos szüretzáró eseményt, a Borbarátok Éjszakáját – számolt be róla a bama.hu.

Az idei év első félévében országosan több mint kétmillió forint belföldi és hárommillió forint nemzetközi átalány-kártérítést fizetett ki a MÁV-START késések miatt, tudta meg a bama.hu a vasúttársaság sajtóosztályától.

Idén eddig 2,6 millió forint bírságot szabtak ki Somogy megyében, közöttük a legmagasabb eddig egy egymillió forintos volt, de az ügyek zöme még folyamatban van, és ezt követően kerül a bírság megállapításra - közölte a megyei kormányhivatal.

Szeptember második felében Pécsre költözik a mesék birodalma, amely során sok izgalmas programmal várják az érdeklődőket.

A többek között a Pécsi Tudományegyetemen zajló fejlesztésnek köszönhetően koncepcionálisan új hatásmechanizmusú, innovatív fájdalomcsillapító készül, amely idegi eredetű (neuropátiás) fájdalmakra nyújthat megoldást – olvasható a pecsiujsag.hu cikkében.

Jól alakult az idei nyár, egy héttel tovább tartott a főszezon, amely idő alatt szinte végig teltházasak voltak Siófok kereskedelmi szálláshelyei, idén megugrott az online foglalások aránya is - számolt be Hegyi Károly a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke a siofok.hu-nak.

Az országban elsőként néhány nappal ezelőtt Pécsett nyílt toborzóiroda a megyei rendőr-főkapitányságon, ahova a határvadász-egységekbe várják a jelentkezőket.

„Kedvenc ételem, az ital"- ezzel, és hasonló aranyköpésekkel találkozhat az ember, ha Tibi atya hű követője – idézi fel a pecsiujsag.hu.

Néhány hónappal ezelőtt a „Virágot egy mosolyért” kezdeményezés keretében helyben kötött virágcsokrokat helyeztek ki a Baranya megyei Szászvár több pontján – írja cikkében a bama.hu.

Immár tizedik alkalommal rendezik meg idén a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivált, október 8-án – tájékoztatott a bama.hu

Rendhagyó színházi előadással, mazsorett-bemutatóval és dzsesszkoncerttel színesített fesztiválnapot szentelnek a baranyai megyeszékhely romániai testvérvárosának, Aradnak hétfőn, a Pécsi Napok keretében - tudatta a szervező Pécsi Kulturális Központ az MTI-vel.

 

Három somogyi település lovaiért drukkolhatunk a Nemzeti Vágtán. Kaposvár, Nagybajom, Kadarkút is nevezett a versenyre. 

Oldalak

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!