Visszavonul az egykor Barcson játszó Nikolics Nemanja

35 éves korában egy sajtóbeszélgetésen családja jelenlétében jelentette be visszavonulását Nikolics Nemanja a hétvégén. Pályafutását szülővárosában, Zentán kezdte, ahol kilenc évet töltött el, majd 19 esztendős korában Magyarországra igazolt, az akkor az NB II-ben szereplő Barcs együttesébe, ahol testvérével, Vukan Nikoliccsal együtt futballozott.

Rögtön az első magyarországi bajnoki mérkőzésén gólt szerzett egy BKV Előre - Barcs bajnokin, amelyet a Barcs 3-1-re megnyert és azon a találkozón Niko mellett a bátyja is eredményes volt. A Nikolic-fivérek a 2007/2008-as szezont már az NB II-es Kaposvölgye VSC csapatában kezdték el, majd a Videotonban érte el legnagyobb sikereit. A fehérvári csapattal gólkirályi címet is szerzett. A 43-szoros válogatott labdarúgó a nemzeti tizenegy mellett az alábbi eredményekkel büszkélkedhet: 2x magyar bajnok (2011, 2015), magyar Szuperkupa-győztes (2011), magyar Ligakupa győztes (2011), lengyel bajnok (2016, 2017), lengyel kupagyőztes (2016), Európa-bajnoki-nyolcaddöntős (2016), a magyar bajnokság gólkirálya (2010, 2014, 2015), a lengyel bajnokság gólkirálya (2016), az észak-amerikai bajnokság gólkirálya (2017), az Év férfi labdarúgója (2017).

Fotó: Facebook

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Horváth Gábor

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!