Istvándi és Lakócsa csapata képviselte Somogyot a döntőben

Telkiben rendezték Istvándi és Lakócsa csapatának részvételével a Felzárkózó települések országos labdarúgó bajnokságának harmadik selejtezőjét, ahonnan két korosztályban (U12, U15) újabb négy-négy együttes kvalifikálta magát az országos nagydöntőbe.

A magyar labdarúgó válogatott felkészülésének is helyt adó Globall Hotel egyik, lelátóval szegélyezett pályáján tizennégy, a Dunántúli régiókban fekvő hátrányos helyzetű település csapata mérte össze tudását, és vette célba a továbbjutást jelentő első négy helyet. A két állandó korosztály mellett egy minitornán ráadásul most először megmutathatták magukat a legkisebb, azaz az U10-esek is. A válogatott körülményeket tovább emelte, hogy a meccseken bíráskodó profi játékvezetőket és a különdíjasok ajándékcsomagjait – amelyekben a focis „kincsek” mellett egy-egy eredeti válogatott mez is lapult – a Magyar Labdarúgó-szövetség biztosította. Az U15 csapatai között Istvándi a negyedik, míg az U12-ben Lakócsa a harmadik helyen végzett.
Fotó: Majoros Árpád Csaba

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!