Idén is megmozdul a Balaton

Balaton

Idén nyáron is megrendezik a "Mozdulj Balaton!" strandi szabadidősport-rendezvény sorozatot. A szervezők 36 helyszínen, 16 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei strandon várják - általában szombat délutánonként - a szervezett keretek között sportolni szándékozókat.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportügyekért felelős államtitkársága, 29 települési önkormányzat, négy városüzemeltetési szervezet támogatásával, együttműködésével, és a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg - mondta el Bartsch János programigazgató a hétfői, kaposvári sajtóbeszélgetésen.

Az első programnap július 5-én, szombaton lesz, és a sportolni szándékozók igényei és a pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek szervezésére, indítására. A programok 14 órakor kezdődnek majd.

Fontos újdonság ebben az évben, hogy külön versenyeket hirdetnek a szenior korosztály képviselőinek. A 45 év felettieknek ügyességet igénylő, egyéni erőpróbákat állítanak össze a helyi szervezők. 

Augusztus 23-án a hagyományokhoz híven Vonyarcvashegyen, a Lido strandon zárul az idei programsorozat, itt a szervezők tervei szerint minél több résztvevő strand egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapata vesz részt a X. "Mozdulj Balaton!" Sporttalálkozón.

A rendezvények helyszínei:

Ábrahámhegy - Községi strand

Alsóörs - Községi strand

Badacsonytomaj - Badacsony strand

Balatonakali - Községi strand

Balatonalmádi - Wesselényi strand

Balatonberény - Községi strand

Balatonboglár - Platán strand

Balatonederics - Községi strand

Balatonfenyves - Balatonfenyves-alsói szabadstrand

Balatonföldvár - Keleti strand

Balatonfüred - Kisfaludy strand, Esterházy strand

Balatonfűzfő - Tobruk strand

Balatongyörök - Községi strand

Balatonlelle - Napfény strand

Balatonmáriafürdő - Központi strand

Balatonőszöd - Községi strand

Balatonszárszó - Községi strand, Móricz Zs. utcai strand

Balatonszemes –Berzsenyi utcai strand, Hullám strand

Balatonszepezd - Községi Strand

Balatonudvari - Fizető strand

Balatonvilágos - Aligai strand

Csopak - Községi strand

Fonyód - Sándor-telepi strand

Gyenesdiás - Diás strand

Keszthely - Városi strand

Révfülöp - Császtai strand

Siófok - Ezüstparti strand

Szántód - Községi strand

Szigliget - Községi strand

Tihany - Hajóállomás strand

Vonyarcvashegy - Lidó strand

Zamárdi - Kossuth utcai szabadstrand

Zánka - Községi strand

MTI

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!