Hazai pályán is remekeltek a barcsi úszók

Tíz egyesület 155 versenyzője csobbant a barcsi medencébe a hétvégén a Barcs Kupán. A tizedik alkalommal rendezett versenyen három távon küzdöttek a versenyzők, 25, 50 és 100 méteren. 

A szervező BVSE Úszó Szakosztály célja, hogy ne csak az A kategóriás versenyzők jussanak lehetőséghez – mondta el Némethné Bojtor Beáta elnök. A felkészülési ciklus végi összecsapás arra is alkalmat adott, hogy a szakemberek és az úszók is lássák, hol tartanak a kitűzött célokhoz képest. A barcsi versenyzők úgy tűnik, nagyon jól állnak, hiszen a 155 fős mezőnyben 16 arany-, 10 ezüst- és 5 bronzérmet zsebelhettek be. Az abszolút versenyben a nőknél Kovács Nóra, a férfiak versenyében pedig Kacs Máté lett. A meghirdetett versenyszámok közül egy sem akadt, ahol ne került volna dobogós helyre barcsi versenyző. Remekeltek a kisebbek is, a 25 méteres távokon Reinis Rebeka két arany és egy ezüst, Czifrák Loránd pedig egy arany és egy ezüstérmet vehetett át. A váltóban is remekelt Barcs, hiszen a 4×50 méteres gyorsváltó az első helyet szerezte meg a Barcs Kupán.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. január 16.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!