Közeli helyeken
Legalább huszonnégy, de akár harminc új, elektromos meghajtású buszt vehet egy magyar gyártótól a pécsi önkormányzat 4,5 milliárdból. Az európai uniós pályázati értesítőben is megjelent már, hogy magyar elektromos buszokat vásárol a pécsi önkormányzat. Pécs uniós pályázati forrásból fizetne 3,5 milliárd forint plusz áfát a minimum huszonnégy, legfeljebb harminc járműért.
A vasárnap esti vihar fákat döntött ki Dél-Somogyban, háztetőket rongált meg és villám sújtott egy niklai családi házat. Csokonyavisonta és Babócsa között több fa dőlt az útra, akadályozva és veszélyeztetve a közlekedést. A barcsi tűzoltók távolították el a gyökerestül kicsavart fákat az útról, ahogy a nagyatádi magasból mentő segítségével a felsővezetékre szakadt faágakat is. Egy kettétört fenyőfa megrongálta egy rinyaújlaki családi ház tetőszerkezetét, beszakította azt mintegy tizenöt négyzetméteren.
Áldását adta a legutóbbi közgyűlés a városi tervre, amely szerint újabb napelempark épülhet Pécsen.
Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy kisherendi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. január 26-án 16 óra 30 perc körül a családi házuk nyári konyhájában leszerelte a gáztűzhelyről a gázpalackot, majd a csapot kinyitotta, így a gáz a helyiségbe áramlott – tájékoztatott a police.hu.
A bama.hu egyik olvasója tájékoztatta a portált, hogy Pécsen, Kertvárosban egy tízemeletes panelház harmadik emeletén az erkély külső részére egy méhraj telepedett szombaton.
Az Ultrabalatonon 230 egyéni versenyző, 820 csapat és 500 kerékpáros vágott neki a 220 kilométeres távnak.
Tovább csökkent a munkanélküliség az elmúlt esztendőben Mohács térségében – írja cikkében a bama.hu. A regisztrált álláskeresők számának csökkénese Mohács városában is érzékelhető, 2015-ben 1072 álláskeresőt tartottak nyilván.
Rippl-Rónai József által készített Ady Endre-portréra bukkant a festő munkásságának egyik kutatója a napokban.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság annak a kaposvári férfinak az ügyében, aki 2016. február 21-én személygépkocsiját úgy értékesítette egy gilvánfai lakosnak, hogy a járművet az adóhatóság korábban lefoglalta.
A „Kihívás napja” idén 122 településen közel egy millió embert mozgatott meg. A nagyatádi és a siófoki hivatásos tűzoltók is beneveztek az ország legnagyobb szabadidősportos eseményére – tájékoztatott az SMKI.
Világhírű darabokat és a legnevesebb színészeket hozza Pécsre a nagy múltra visszatekintő Pécsi Nyári Színház. A programokat ismertető, rendezvényigazgató Vidákovics Szlávenen kívül jelen volt még Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, és Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója is. Őri László alpolgármester szerint a város életében tradicionálissá vált a Pécsi Nyári Színház, amely a POSZT utáni időszakban szolgáltat kikapcsolódást és felemelő szórakozást a kultúrakedvelő pécsiek számára.
A Somogy Megyei Közgyűlés pénteki soros ülésén dr. Piros Attila dandártábornok értékelte a megye közbiztonsági helyzetét. A megyei rendőr-főkapitány kiemelte: a tavalyi évben csökkent Somogyban a bűncselekmények száma, javultak a felderítési mutatók egyre biztonságosabbak a közterületek és az idegenforgalmi szezon idején is javultak a mutatók.
Jó szezonra számít a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), amely az idén 2,53 milliárd forintos árbevételt tervez a tavalyi 2,38 milliárd forint után - mondta Kollár József vezérigazgató a cég pénteki éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
A pécsi Nick Patrick lett a Vitázik a világ ifjúsága (Jugend debattiert international) német nyelvű vitavetélkedő magyarországi döntőjének győztese – közölte az MTI-vel a Goethe Intézet. A fiatalok német nyelven vitáztak arról a kérdésről, hogy “Beleegyezzen-e Magyarország a menekültek éves kvóta szerinti befogadásába, amennyiben az EU átvállalja a költségeket?
40 millió eurós - mintegy 12 milliárd forintos - zöld mezős beruházás letelepedésének lehetőségéről tárgyalt csütörtökön Szita Károly polgármester a Kiss Gábor ankarai magyar nagykövet vezetésével Kaposvárra érkező török üzletemberekkel.
Többszörösen minősülő emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség két pécsi férfi ellen, akik 2014-ben meggyilkoltak egy 82 éves nőt - közölte csütörtökön az MTI-vel a vádhatóság, amely az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt egy nőt is megvádolt.
Mentettek a vízimentők a Balatonon. A bajbajutottak a keszthelyi vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna partot érni.
A somogyi megyeszékhely világhírű szülöttének emléket állító négynapos esemény, a Rippl-Rónai Fesztivál minden korábbinál gazdagabb lesz: a látogatók 25 helyszínen mintegy 70 programon vehetnek részt. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a 2014-ig a Festők Városa Hangulatfesztivál néven ismert, összművészeti fesztivál immár országos érdeklődést vívott ki magának, így arra a tavalyi 24 ezernél is több érdeklődőt várnak.
A Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat öt férfival szemben, akik 2014. december és 2015. április közötti időben Kaposváron és Pécsett kábítószerrel kereskedtek.
Gyermekvédelmi hét veszi kezdetét Somogyban a hétvégén. Május 28-án, Bolháson a Nevelőszülők-Gyermekek napja rendezvénnyel és ünnepélyes megnyitóval indul a programsorozat, ahol többek közt karaoke, népi gyermekjátékok, kézműves foglalkozások várnak majd kicsiket, nagyokat egyaránt.
Oldalak
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!